A pártalapítás bejelentése egy nappal azután érkezett, hogy Donald Trump aláírta átfogó adó- és költségcsökkentési törvényjavaslatát, amelyet a Tesla atyja hevesen ellenzett.
A Euronews azt írja, Elon Musk mindezt, jelesül, hogy egy merőben új politikai pártot alapít az Egyesült Államokban, pár héttel azután jelentette be, hogy nyilvános vitába keveredett az amerikai elnökkel.
A techmogul az X-en jelentette be, hogy megalapította az Amerika Párt névre hallgató pártot, amelynek célja, hogy „visszaadja nektek a szabadságotokat” – írta Musk szombaton.
Musk az újdonsült formációról azt nyilatkozta, az szembeszáll a kétpárti republikánus és demokrata rendszerrel.
Nem világos egyelőre, hogy az Amerika Párt hivatalosan is regisztrálva van-e a választási hatóságoknál, de azt mondta, „jövőre” már indul.
Musk lépésére azután került sor, hogy július 4-én megkérdezte követőit, hogy alapítson-e politikai pártot.
Kettő az egyhez arányban új politikai pártot akartok, és meg is kapjátok!
– érvelt a multimilliárdos.
„Amikor arról van szó, hogy pazarlással és korrupcióval csődbe viszik az országunkat, akkor egypártrendszerben élünk, nem demokráciában”
– húzta alá Musk az X-en.
Emlékezetes, nemrégiben Musk bejelentette, távozik a kormányzati hatékonysági minisztérium (DOGE) éléről, Trump ezután „a világ egyik legnagyobb üzleti vezetőjének és innovátorának” nevezte. Május 22-én jött a fordulat, amikor is az amerikai képviselőház elfogadott egy jelentős jogszabályt, egy adó- és kiadáscsökkentési törvényjavaslatot, amelyet Trump épp pénteken írt alá.
Az „Egy nagy, szép törvényjavaslat” elnevezésű dokumentum célja a kiadásokkal kapcsolatos politika felgyorsítása, és több száz változtatási javaslatot tartalmaz, az adócsökkentésektől a szociális juttatásokon át az egészségügy megváltoztatásáig. Musk „hatalmas, felháborító, disznósággal teli kongresszusi költségvetési törvénynek” nevezte, ami szerinte „egy undorító förtelem”. Trump pedig a vállalatainak folyósított dollármilliárdok megvonását helyezte kilátásba, majd a kitoloncolását is.