Frankfurti tudósítónktól:
A Veba és a Viag német közműcégek tegnap bejelentették a két vállalat 13,5 milliárd euró értékű fúzióját. A német gazdaság történetének eddigi legnagyobb vállalategyesülésének eredményeképpen Európa első számú tőzsdén jegyzett közműszolgáltatója jön létre. A tényleges fúzióra 2000. január 1-jével kerül sor. A két energiaipari óriás együttes forgalma formális összesítés alapján eléri az évi 150 milliárd márkát, azaz a fúzió eredményeképpen Németország harmadik legnagyobb iparvállalata jön létre. A fúzióhoz a müncheni Viagban eddig jelentős részesedéssel rendelkező bajor kormány egyetértésére is szükség volt.
Edmund Stoiber bajor miniszterelnök tegnapi nyilatkozatá-ban a Viag és a hozzá tartozó Bayernwerk szempontjából ideálisnak nevezte a hosszas tárgyalások eredményeképpen múlt vasárnapra megszületett megoldást.
Az új vállalat legnagyobb tulajdonosa az Allianz-csoport lesz, a bajor kormány azután is tulajdonos marad, hogy 10 százaléknyi Viag-részvényt elad a birtokában lévő pakettből, amiért 3,1 milliárd márkát kap a Vebától. A részvényenként 23 eurós ár mintegy 25 százalékkal magasabb a fúzió bejelentésekor érvényes tőzsdei árfolyamnál. Emellett a bajor kormány részvényenként további 1,50 euróra is számíthat, ha a következő hetekben jelentősen emelkedne a Viag-papírok ára. E részvények tegnap a kora délutáni órákig közel 4,5 százalékot gyengültek frankfurti tőzsdén, azaz valamivel 19 euró fölött volt az árfolyam, míg a Veba-részvények 3,4 százalékot emelkedtek.
Ulrich Hartmann, a Veba és Wilhelm Simson, a Viag elnöke a két cég közös sajtóértekezletén elmondta, hogy az új konszern székhelye Düsseldorfban lesz, de a Bayernwerk és a Preussen Elektra összevonásából keletkező energiaipari részlegük müncheni központtal fog üzemelni. Az új óriásvállalat másik alapterületnek számító vegyipari ágazat mintegy évi 20 milliárdot forgalmaz majd. A "Viag-Veba" (a névről később döntenek) a két fő területen kívül eső tevékenységektől fokozatosan meg kíván szabadulni, és az üzletrészek eladásából keletkező bevételből e két alaptevékenységet fogja további felvásárlásokkal bővíteni.
Az összeolvadástól az óriáscég mintegy 800 millió márkányi megtakarítást remél a következő évek folyamán. Egyes hírek szerint mintegy 10 ezer munkahely válhat fölöslegessé a jelenleg világszerte összesen több mint 200 ezer főt foglalkoztató konszernnél. Más értesülések szerint mindössze 2500 főtől válik majd meg az új vezetés, amelyet a 61 éves főnökök, Hartmann és Simpson, nyugdíjba menetelükig együtt irányítanak.
SOMOGYI CSABA
**** KERETBEN ****
Nem változik a BW Hungária jogállása
A Bayernwerk Hungária Rt. jogállása nem változik meg a németországi fúzió után - tudtuk meg a Bayernwerk Hungáriánál. A magyar cég 100 százalékos tulajdonosa, a Bayernwerk AG - amely Németországban maga is a Viag leányvállalata - a tervek szerint a Preussenelektrával olvad össze. A német anyavállalat várható névváltoztatása azonban minden bizonnyal már a magyar leányvállalatot is érinti, bár ez ügyben még nem sok mindent lehet tudni.
A Bayernwerk Hungária Rt. holdingként működik, alaptőkéje közel 40 milliárd forint. A német anyacég a magyar leányvállalatban vonja össze itteni érdekeltségeit, így az Édász 27,5 százalékos, valamint a Kögáz 29 százalékos részvénycsomagjának tulajdonosa. Míg a Dédász 75 százalékos részvénypakettjének apportálása már folyamatban van, addig a Titász 74,9 százalékos részvénycsomagjának átruházása még nem indult el, azt ugyanis az 1995-ös privatizáció idején az Isar-Amperwerke vásárolta meg. A német cég - részvénycsere útján - azóta a Bayernwerk AG többségi tulajdonába került. A Titász részvénycsomagjának átruházásához - a közvetett tulajdonlás miatt - versenyhivatali engedély is szükséges.
T. I.
További részletek