Németországban minden 18 éves férfinak kötelező lesz majd megjelennie egy olyan orvosi vizsgálaton, ami már a besorozás előszobája, ebben állapodtak meg a hónapok óta tárgyaló kormánypártok, a kereszténydemokraták (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD) frakciói Boris Pistorius német védelmi miniszterrel – értesült a Bild.

Alaposan kivizsgálják a fiatalokat

A megállapodás legfontosabb eleme, hogy a jövőben

minden 18 éves férfi köteles lesz előbb nyilatkozni a szolgálati hajlandóságáról,

majd

bejelentkezni az alkalmassági vizsgálatra,

ahol a Morgenpost információi szerint az általános állapotfelmérés mellett hallás- és látásvizsgálat, vér- és vizeletvizsgálat, a bőr, a végtagok, az ízületek, a gerinc, szív- és érrendszer, a tüdő és a nemi szervek felmérése vár a fiatalokra, továbbá mobilitási és terheléses tesztek. 

Ezután feleletválasztós feladatok következnek az alkalmasság megállapítására, ami olyan területeket mér fel, mint a szóbeli megértés, a matematikai tudás, a logikus gondolkodás, a műszaki kompetencia és a koncentráció.

Megtagadhatják a fegyverviselést

Sikeres orvosi vizsgálat után a katonai korú személyt „besorozásra jogosultnak” tekintik. Ez azonban 

nem jelenti automatikusan azt, hogy teljesíteni kell az alapvető katonai szolgálatot

A behívó csak akkor érkezhet 2027 után, ha a védelempolitikai helyzet a fegyveres erők létszámának „gyors növelését” igényli – fogalmaz a törvénytervezet.

Ugyanakkor továbbra is bárkinek lehetősége lesz az alaptörvény értelmében 

lelkiismereti okokból megtagadni a fegyverviselést.

Egyelőre levették a napirendről a korábban felmerült „kettős sorsolás” módszerét, de nem vetették el teljesen.

A CDU/CSU és az SPD által eredetileg támogatott verzió nyomán előbb sorsolással választották volna ki, kik menjenek sorozásra, majd a behívásról újra sorsoltak volna önkéntesek hiányában. Ám ezt a megoldást az SPD-s Boris Pistorius védelmi miniszter ellenezte.

Pistorius számításai szerint 2026-tól évente 3000 és 5000 közötti új sorkatonára lesz majd szükség Németországban.

Németország felkészül: a nőknek is kötelező lehet a sorkatonaság

Már nem az a kérdés, hogy a háborús felkészülés jegyében legyen-e újra kötelező sorkatonai szolgálat Németországban, hanem az, hogy a hadkötelezettséget a férfiak mellett a nőkre is elrendeljék-e a milliárdos védekezési programot hirdető nyugati nagyhatalomnál. Bővebben >>>