Amikor múlt hét pénteken Donald Trump elhagyta az Air Force One-t, a fotósok felé úgy integetett, hogy a telefonját a kezében tartotta és véletlenül megmutatta az iPhone-ja zárolt képernyőjét.
A kijelzőn maga Trump látható, ahogy jellegzetes pózban rámutat valakire vagy valamire a mutatóujjával.
Egy johnny maga nevű felhasználó az X-en azt mondta a fotóról, hogy Donald Trump „keményet” megy vele, míg Benny Johnson konzervatív kommentátor egy tűz emojival kommentálta a képet.
Ugyanakkor a Trump politikáját ellenző republikánusok csoportja szerint semmi meglepő nincs abban, hogy az amerikai elnök saját magáról tart képet a zárolási képernyőjén.
James Surowiecki újságíró szerint az, hogy a saját képe látható az elnök zárolási képernyőjén, „a legtrumposabb dolog, ami csak létezhet”. Harry Sisson influenszer szerint ez az egyik legnárcisztikusabb, legönzőbb dolog, amit valaha látott – írja az Euronews.
Ugyanakkor ez már nem az első alkalom, hogy a közösségi média Donald Trump háttérképén rugózik, mivel 2023-ban pedig azt a háttérképet használta, amelyiken golfozik. 2024-ben aztán ismét kiszúrták, hogy egy olyan fotó van a zárolási képernyőjén, ami az Air Force One fedélzetén készülhetett.
Az egész világot bedönthetik Trump vámjai, az OECD csúnya jövőt jósol
Az OECD jelentősen csökkentette az amerikai és a globális gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzéseit. A döntést Donald Trump vámjaival és a politikai bizonytalansággal indokolták.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban