A nem fizetett diákhitelek negatív hiteljelentése 2024 októberében folytatódott, ezért az Oktatási Minisztérium úgy döntött, hogy újraindítja a tartozások behajtását, hogy helyreállítsák a diákhitel-rendszer elszámolhatóságát. Linda MacMahon oktatási miniszter korábban úgy fogalmazott, hogy kölcsönt kérni és nem visszafizetni azt, nem áldozat nélküli bűncselekmény, az adósság ugyanis nem tűnik el, hanem másokra hárul át.
A Business Insidernek az egyik adós elmondta, hogy a pandémia okán bevezetett moratórium előtt 150 dolláros törlesztőrészletet kellett fizetnie. Most azonban a moratórium végével már 400 dolláros részletekben kellene fizetnie. Több tucatnyi diákhitel-felvevő nyilatkozta azt a lapnak, hogy általában 270 napos fizetési késedelem után kerülnek nemfizető státuszba.
A hirtelen újraindított behajtási eljárás és a nemfizetés következményei miatt sok adós csalódott, ugyanakkor néhányan ugyanakkor elismerték, hogy fontos a rendszer újraindítása és a hitelfelvevők visszafizetése is.
Ellen Keast, az Oktatási Minisztérium szóvivője korábban azt mondta a lapnak, hogy a nem fizető hitelfelvevők társadalombiztosítási járulékának lefoglalását felfüggesztetették. Ugyanakkor a minisztérium továbbra is azt tervezi, hogy a nyár folyamán lefoglalja a nem fizető hitelfelvevők bérét.
Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot
Több ezer diákot gyanúsítottak meg, hogy csak élősködtek az Egyesült Királyság egyetemi hitelrendszerén, mivel a hitel kiutalása után látványosan lemorzsolódtak a képzésről, majd a következő évben újra jelentkeztek, újabb hitelért. Az érintett hallgatók között látványosan felülreprezentáltak a román állampolgárok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban