A Hamász beleegyezett, hogy az összes megmaradt izraeli túszt szabadon engedi, de további tárgyalásokat kíván folytatni az amerikai béketervben felvázolt számos kulcsfontosságú pontról. A csoport a nyilatkozatában nem utalt a leszerelésre és azt sem fogadta el, hogy a továbbiakban nem vállal szerepet Gáza kormányzásában. Azt még nem tudni, hogy Trump beleegyezik-e az újratárgyalásokba ezekben a kérdésekben.
A Hamasz bejelentése pár órával azután érkezett, hogy Donald Trump amerikai elnök „poklot” ígért, ha vasárnap 18 óráig adott a palesztin terrorszervezet nem fogadja el a gázai béketervet – írta a BBC.
A 2023. október 7-én elfogott 251 ember közül úgy vélik, hogy 48 túszt még mindig a Hamász tart fogva palesztin területen, akik közül feltehetően csak 20-an vannak életben.
A Hamász bejelentése után Donald Trump a saját közösségi felületén, a Truth Social oldalán azt írta:
„A Hamász által frissen kiadott nyilatkozat alapján úgy hiszem, hogy készen állnak a tartós békére. Izraelnek azonnal le kell állítania Gáza bombázását, hogy a túszokat biztonságosan és gyorsan ki tudjuk hozni! Jelenleg ehhez túl veszélyes a helyzet. Már folynak az egyeztetések a részletek kidolgozásáról. Ez nem csupán Gázáról szól, hanem a Közel-Kelet régóta áhított békéjéről.”
Benjamin Netanjahu, Izrael kormányfője is megszólalt.
A Hamász válaszának fényében Izrael kész azonnal végrehajtani Donald Trump tervének első szakaszát, amely az összes túsz azonnali szabadon bocsátását irányozza elő. Továbbra is teljes együttműködésben fogunk dolgozni az elnökkel és a csapatával, hogy a háborút Izrael által meghatározott elveknek megfelelően fejezzük be, amelyek összhangban állnak Trump elnök víziójával – tette hozzá a politikus.
Netanjahu közleménye után Izrael legfőbb katonai parancsnoka összehívta a hadsereg a és a hírszerzés vezetőit egyeztetésre.
A világ vezetői is megszólaltak:
- António Guterres, az ENSZ főtitkára: „Minden felet arra kérek, hogy ragadják meg a lehetőséget, hogy véget vessenek a tragikus gázai konfliktusnak”
- Recep Tayyip Erdogan török elnök: „A Hamász válasza a gázai tűzszünet tervére konstruktív és jelentős lépés a tartós béke elérése felé”
- Friedrich Merz, német kancellár: „A túszok szabadon bocsátása és a gázai béke karnyújtásnyira van... Majdnem két év után ez a legjobb esély a békére”
- Emmanuel Macron, francia elnök: „Minden túsz szabadon bocsátása és a tűzszünet Gázában karnyújtásnyira van! A Hamásznak haladéktalanul teljesítenie kell az ígéretét”
- Giorgia Meloni, olasz miniszterelnök: „Mindenki számára most a tűzszünet elérése kell, hogy legyen a prioritás, amely az összes túsz azonnali szabadon bocsátásához vezet. Olaszország továbbra is készen áll arra, hogy megtegye a tőle telhetőt.”
- Mark Carney, kanadai miniszterelnök: „Minden felet arra biztatunk, hogy haladéktalanul tegyenek meg mindent a vállalások valóra váltása érdekében”
- Ursula von der Leyen „bátorítónak” nevezte a Hamász válaszát Trump elnök béketerv-javaslatára, és azt mondta, hogy „ezt a pillanatot meg kell ragadni”. Az Európai Bizottság elnöke az X-en hozzáteszi, hogy Európa támogatni fog minden erőfeszítést a háború befejezésére, és elő fogja mozdítani a kétállami megoldást, amelyet „a béke egyetlen életképes megoldásának” nevez.