Agyhártyagyulladás-járvány tört ki Canterbury térségében, legalább 11-en kórházba kerültek, az állapotuk súlyos. A BBC úgy tudja, hogy a többségük 18 és 21 év közötti, közülük pedig a többen a Kenti Egyetem hallgatói.
A lap értesülései szerint mindkét elhunyt 18 és 21 év közötti fiatal volt, az egyikük az egyetem hallgatója.
A kialakult helyzet miatt az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) több mint 30 ezer embernek ad tájékoztatást, köztük diákokat, alkalmazottat és a családtagjaikat.
Az ügynökség szóvivője közölte, hogy a járvány kitörése következtében antibiotikumot biztosítanak a diákok számára. Hozzátette, a betegség konkrét törzsét még nem sikerült beazonosítaniuk.
A Kenti Egyetem hallgatóit és munkatársait arról tájékoztatták levélben, hogy a campus bizonyos épületeiben lakó és dolgozó személyeknek haladéktalanul antibiotikumot kell kapniuk.
A BBC értesülései szerint a járványkitörés valószínűleg egy canterbury-i eseményhez köthető, amelyen az egyetem több megbetegedett hallgatója is részt vett korábban.
Emberre is veszélyes betegség miatt lép a hatóság
Megkezdődik a rókák veszettség elleni vakcinázása Magyarország több térségében. A Nébih figyelmeztet: a veszettség az emberre is veszélyes, ezért a gyanús esetek bejelentése kötelező.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.