Határozatlan időre leállították a távolsági vasúti közlekedést Szerbiában, mert az éjszaka folyamán bejelentés érkezett arról, hogy a távolsági vonalakon robbanószerkezeteket helyeztek el – tájékoztatott a szerbiai vasúttársaság (Srbijavoz) péntek reggel.
A közlemény szerint a Srbijavoz mindent megtesz azért, hogy a belügyminisztériummal együttműködve megoldja a helyzetet.
„Kénytelenek vagyunk időlegesen felfüggeszteni a közlekedést a távolsági vonatokon az utasok és a személyzet életének megóvása érdekében”
– közölte a vállalat.
Az újvidéki Magyar Szó napilap értesülése szerint a vonatok szombaton sem közlekednek, amikorra a hónapok óta tiltakozó egyetemi hallgatók nagygyűlést jelentettek be Belgrádba – írta a lap.