Egy brit férfit tartóztattak le Spanyolországban, miután autóbalesetet szenvedett a népszerű tengerparti üdülőövezet, La Cala de Mijas közelében, a Riviera Sol nevű környéken.

A férfi – akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra – több lőfegyvert, lőszert, valamint hangtompítót tartott magánál, amikor a rendőrség őrizetbe vette. A helyi hatóságok gyanúja szerint a férfi egy nemzetközi körözés alatt álló gyilkos, akit már Spanyolországban is letartóztatási parancs alapján kerestek.

A Metro és a málagai Diario Sur című lap beszámolói szerint az ügy előzménye egy benzinkútnál történt incidens volt. A Mijas helyi rendőrsége tájékoztatása szerint a rendőröket a La Cala de Mijas környékére riasztották, ahol két holland nő azt állította: egy idegen férfi zaklatta őket, és kokaint próbált eladni nekik, majd elhajtott a helyszínről. Nem sokkal később egy balesetet jelentettek az Orfebres utcában, ahol egy fekete színű Nissan Qashqai ütközött a járdaszegéllyel.

A kiérkező rendőrök a helyszínen egy sérült férfit találtak, aki megpróbált elmenekülni, ám a hatóságok rövid úton elfogták. Mint később kiderült, semmilyen személyazonosító irat nem volt nála, így biometrikus azonosítás segítségével sikerült megállapítani a kilétét. A Diario Sur szerint a férfi ellen több emberölés miatt is elfogatóparancs volt érvényben, valamint a fuengiroilai bíróság azonnali előzetes letartóztatását rendelte el.

Örökre rácsok mögött maradhat

A jármű átkutatása során a rendőrség két lőfegyvert, egy hangtompítót, több lőszert, valamint egy jegyzetfüzetet talált, amiben nevek és címek szerepeltek.

Érdekességként említik, hogy a gyanúsítottnál egy könyv is volt: The Buddha in Your Mirror – magyarul: A Buddha a tükrödben –, melynek alcíme: Gyakorlati buddhizmus és az önmagunk keresése. A könyv jelenléte csak még rejtélyesebbé teszi a férfi hátterét.

„Miközben megfigyelési munkát végeztünk La Cala de Mijas környékén, riasztást kaptunk egy benzinkútnál történt alterkációhoz. A helyszínre érkezve az egyik vásárló arról számolt be, hogy egy idegen férfi zaklatta, aki időközben már elhagyta a helyszínt. Röviddel ezután egy balesetről érkezett bejelentés az Orfebres utcából. A kiérkező járőrök egy olyan sérült járművet találtak, ami megegyezett a korábban említett autóval. A sofőr megpróbált elmenekülni, ám rendőreink gyorsan elfogták. Az azonosítás során kiderült, hogy egy brit állampolgárról van szó, akit gyilkosság miatt köröztek, és azonnali bírósági előzetes letartóztatás van érvényben ellene. A férfi több fegyvert és jelentős mennyiségű lőszert tartott magánál, amelyeket lefoglaltunk” – közölték a spanyol hatóságok. 

A férfi őrizetben van, ügyét a spanyol hatóságok kiemelten kezelik. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, és nem kizárt, hogy az ügy nemzetközi szintre emelkedik, tekintettel a gyilkossági vádakra és a talált fegyverarzenálra – írja a Liner.hu.