Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken az ENSZ-közgyűlésén azt mondta, azzal, hogy nyugati országok elismerik a palesztin államot, azt az üzenetet küldték a palesztinoknak, hogy a „zsidók gyilkolása kifizetődő”. A kormányfő beszéde elején több tucat diplomata hagyta el a termet.

Netanjahu úgy látja, sok nyugati vezető meghajolt az elfogult média, az antifasiszta tömegek és a radiális iszlám közösségek előtt. Véleménye szerint sokan, akik a nyilvánosság előtt elítélik Izraelt, a színfalak mögött köszönetet mondanak az izraeli hírszerzésnek, amely számos merényletet hiúsított meg nyugati fővárosokban.

A nemzetközi közösség képviselőinek azt mondta, Izrael ellenségei az ő ellenségeik is és szerinte legbelül az összes nyugati ország tudja, hogy az ő harcukat is vívja Izrael.

Netanjahu a népirtás vádjával kapcsolatban kiemelte: az izraeli hadsereg nem céloz civileket, hanem a lehető legnagyobb gondossággal megkülönbözteti őket a harcosoktól.

Kiemelte, szerinte államot adni a palesztinoknak olyan, mintha 2001. szeptember 11. után az al-Kaidának adtak volna egy államot New York mellett, őrületnek és esztelenségnek nevezte azt.

London elismeri a palesztin államot, látványos lépés a szakértő szerint

Yvette Cooper brit külügyminiszter hétfőn figyelmeztette Izraelt, hogy ne annektálja Ciszjordánia egyes részeit válaszul arra, hogy az Egyesült Királyság hivatalosan elismeri a palesztin államot. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint számos kormány nem ért egyet az események irányával, és ezzel a látványos diplomácia eszközzel üzent az izraeli vezetésnek.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.