Egy kanadai Mazda CX-90 tulajdonosának valószínűleg a spórolás miatt juthatott eszébe a házilag megoldott szerelés, ám rengeteg pénze bánta.
A Totalcar azt írja, miután lehúzásnak gondolta az olajcsere 120 kanadai dolláros, azaz 29 ezer forintos árát, úgy döntött, hogy inkább kicseréli ő maga – de már az elején elbaltázta.
Amikor megemelte az autót, megrepesztette azt a speciális olajkartert, ami a motornál több funkciót is ellát, ezért ha megsérül, annak a cseréje nem gyors és olcsó mulatság. Ezt az a szerelő fejtette ki, aki az idevágó történetet megosztotta a Redditen.
Az amúgy könnyen cserélhető és vállalható árú alkatrész specifikus volta miatt itt csőstül jött a baj. A művelet sikeréhez ki kell kapni az autóból a motort, a váltót és az első futóművet, ami mindennel együtt nagyjából 12 órát vesz igénybe.
Az alkatrészekkel, folyadékokkal és munkadíjjal együtt a pártízezres spórolásból végül egy 6000 kanadai dolláros, azaz közel másfél millió forintos számla lett.
Így ötvenszer többet kellett végül az illetőnek kicsengetnie.