68 millió évvel ezelőtt élt, és a mai kacsák, libák rokona lehetett az őslény, amelynek szinte teljes koponyáját fedezték fel az Antarktiszon. A koponya segíthet megérteni a modern madarak evolúciójának legkorábbi szakaszait. A Vegavis iaai nevet kapó ősmadár kortársa volt a Tyrannosaurus rexeknek. A földtörténeti kutatások szerint 68 millió évvel ezelőtt még erdő borította az Antarktisz területét.
Christopher Torres, a kaliforniai Csendes-óceáni Egyetem kutatója, a maradványt azonosító tanulmány egyik szerzője kiemelte, hogy a 2011-ben felfedezett koponya a vízimadarak jellegzetességeit mutatja. A tudományos értekezés szerint a modern madarak ősei a kréta korszak késői szakasza előtt is éltek már, tehát túlélhették a növény- és állatfajok 66 millió évvel ezelőtti tömeges kihalását – számolt be róla az Infostart.
„Kevés madár okoz annyi vitát a paleontológusok között, mint a Vegavis" – magyarázta a lelet különlegességét Christopher Torres, hozzáfűzve, hogy a fosszília vizsgálata segíthet eldönteni ezeket a vitákat, legfőképpen azt, hogy hova sorolják be a Vegavis iaait. A kutató hangsúlyozta, hogy
bár a bizonyítékok arra utalnak, hogy a felfedezett őslény a modern madarakkal áll kapcsolatban, még mindig nem világos, hogy valóban a modern kacsák és libák rokona-e.
A biztos besoroláshoz további fosszilis maradványok felfedezése vezethet. Patrick O'Connor, a tanulmány társszerzője azt emelte ki, hogy a fosszília segíthet megérteni a modern madarak evolúciójának legkorábbi szakaszait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Kamufotó okozott hatalmas galibát: vonatjáratokat is töröltek miatta
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá