Iráni kibertámadás érte Albánia fővárosa, Tirana informatikai rendszereit, amit a Homeland Justice nevű hackercsoport hajtott végre.
A Homeland Justice-t közvetlenül az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtesthez (IRGC) köti az albán kormány.
A hackerek több üzenetben szerverbelépési adatokat, valamint alkalmazottak és lakosok személyes információit is nyilvánosságra hozták. A támadás miatt Tirana weboldala egy ideig nem volt elérhető, ami veszélyeztette a közlekedési szolgáltatások folyamatosságát, valamint az útlevelek és engedélyek kiállítását. Ezen felül közel 800 ezer tiranai lakos érzékeny személyes adataihoz jutottak hozzá a támadók.
Amerikai kérésre fogadták be a lázadókat
„Ez csak a kezdet” – olvasható a támadók Telegram-csatornáján. Ahol kifejtették, hogy „Tirana önkormányzati szolgáltatásai megbénultak, és ez mind a saját választásotok volt” – utalva arra, hogy mintegy 3000 száműzött, iráni személynek biztosít menedéket Albánia.
A Balkán-félszigeten található ország 2013 óta az Iráni Népi Mojahedin Szervezet, ismertebb nevén Mojahedin-e-Khalq (MEK) főhadiszállása, amikor is az amerikai kormány kérte, hogy építsenek egy tábort az iráni sah megbuktatásában részt vevő, majd a Forradalmi Gárdával összecsapó, száműzetésben élő ellenzéki csoport számára.
Manezban megépült egy különleges célú tábor, amelyet amerikai tisztviselők, köztük Mike Pence akkori alelnök is meglátogatott. 2023-ban az albán rendőrség rajtaütött a táboron, miután olyan információkat kapott, hogy az iráni Qudsz Erő egy egysége ott tevékenykedik.
Évek óta rendszeresek a támadások
„Az elmúlt 10-12 év megmutatta, hogy a közintézmények könnyen feltörhetők, és az albán kormány egyáltalán nem értékelte megfelelően a kiberbiztonság kérdését" – mondta a Politiconak Edmond Licaj kiberbiztonsági szakértő. Hozzátéve, hogy Albániában „bűnösen alacsony” a személyes adatszivárgások súlyosságának megítélése. A szakértő kiemelte, hogy
Albániát 2008 óta támadások érik, és évről évre adatok kerülnek ki, mind támadások, mind pedig a szerverek fizikai ellopása révén.
Az albán kormány 2022-ben bízta meg a Microsoft szakértői csapatát a korábbi kibertámadások kivizsgálásával, amelynek során megállapították, hogy az iráni hírszerzési és biztonsági minisztériumhoz kapcsolódó akciók 17 év alatt az összes, az országba belépő vagy onnan kilépő személy adatait érintették.