Egy indiai törvényhozókból álló testület felülvizsgálja az ország polgári légiközlekedési ágazatának biztonságát, és július 9-re több ipari és kormányzati tisztviselőt is meghívott, hogy válaszoljanak a kérdésekre, melyeknek témája többek között az Air India közelmúltbeli repülőgép-szerencsétlensége – írja a Reuters.
Az indiai parlament felsőháza felkérte a repülőtér-üzemeltetőket, légiforgalmi irányítókat és légitársaságokat, köztük az Air Indiát és az IndiGo-t, hogy vegyenek részt az utasbiztonságot érintő átfogó vizsgálatban.
A találkozóra azért is van szükség, mert megrendítette a világot a június 12-én bekövetkezett Air India járatot érintő szerencsétlenség, mely során 260 ember meghalt, és csak egyetlen élte túl. A nyomozás még mindig tart, a hatóságok vizsgálják, mi okozhatta a balesetet, ahogy azt korábban már megírtuk.
R K Chaudhary, a testület egyik törvényhozója, elmondta a Reuters-nek, hogy tervezik megvitatni a balesetet az ülésükön.
„Ha nem teszünk fel kérdéseket a szerencsétlenséggel kapcsolatban, akkor a légitársaságok nem maradnak éberek ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban”
- mondta R K Chaudhary.
Az Air India az elmúlt napokban több figyelmeztetést kapott a szabályozások és alapelvek betartásával kapcsolatban. Az indiai légiközlekedési felügyelet a múlt hónapban figyelmeztette a légitársaságot a pilóták szolgálati beosztásával kapcsolatos "ismételt és súlyos jogsértések" miatt, valamint a biztonsági szabályok megsértése miatt is, miután három Airbus repülőgépe annak ellenére repült, hogy a mentőcsúszdák korábban esedékes ellenőrzése nem volt megtartva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége