BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eldőlt, új kormányfője lesz Szlovákiának

Elfogadta Igor Matovic lemondását és Eduard Hegert bízta meg kormányalakítással a szlovák államfő.

2021. március 30. kedd, 19:41

Egy év kormányzás után mondott le a szlovák miniszterelnök, a Szputnyik V vakcina beszerzése körüli koalíciós botrányba bukott bele – írja a hvg.hu.

A miniszterelnöki székből közel egy év kormányzás után távozó Igor Matovic vasárnap jelentette be, hogy a kormányválság rendezése érdekében lemond a kormányfői posztról, illetve kormánytisztséget cserél Eduard Heger pénzügyminiszterrel. A pozsonyi kormány ezt követően kedden határozott saját feloszlatásáról, és ennek a ténynek a bejelentésével a négypárti szlovák kormánykoalíció bizalmát élvező Eduard Hegert javasolta a kormányfői posztra.

A szlovák kormánykoalícióban néhány hete a pártok járványkezelésről alkotott különböző elképzelései, illetve Igor Matovic és az SaS-t vezető Richard Sulík személyes konfliktusai miatt vált feszültté a helyzet, majd akkor fajult el a vita, amikor Matovic a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V, koronavírus elleni vakcinából. Néhány hét alatt a kormány hat minisztere mondott le vagy jelentette be távozását, s végül ugyanígy tett Igor Matovic kormányfő is.

Rácz Gergő
Rácz Gergő

Ez is érdekelhet