BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Változatlan maradt a lengyel alapkamat

2013. december 5. csütörtök, 00:00

A lengyel jegybank (NBP) monetáris politikai tanácsa a piaci várakozásokkal összhangban tegnap az ötödik hónapja rekordalacsony 2,5 százalékon hagyta az alapkamatot. Közleménye szerint az idei első félév kamatcsökkentései és a második félév kamattartása támogatta a gazdaság élénkítését és a pénzpiacok stabilizálását. Mivel a következő negyedévekben várható a konjunktúra fokozatos javulásának folytatódása korlátozott inflációs nyomás mellett, legalább 2014 első felének végéig ezen a szinten kell tartani a kamatot − idézte a Dziennik Gazeta Prawna, a vezető varsói gazdasági napilap.

Az ISBnews ügynökség által megkérdezett lengyel közgazdászok egyhangúlag erre számítottak, és úgy vélik, kamatemelésre csak a jövő év negyedik negyedében vagy 2015 első negyedében lehet számítani.

Marek Belka, a jegybank elnöke sajtóértekezletén kiemelte, hogy a gazdaság növekedik, s ez a következő negyedévben várhatóan gyorsulni fog, és nem lehet kizárni, hogy ennek mértéke a vártnál is nagyobb lesz. A varsói központi statisztikai hivatal jelentése szerint a második félévi 0,8 százalék után a harmadikban 1,9 százalékkal bővült a bruttó hazai termék. Donald Tusk kormányfő a negyedik negyedévre 2 százalék fölötti GDP-bővülést vár, a gazdasági minisztérium 2,3 százalékost, a banki prognózisok 2,0−2,5 százalék között szóródnak. A bankelnök szerint ennél is fontosabb, hogy ez a növekedés több oszlopra épül. Mint mondta, élénkül a belső fogyasztás, ezen belül a beruházások, az export felívelése mellett.

Az NBP prognózisa szerint a GDP növekedése idén 1,3 százalékra lassul, jövőre azonban a tempó 2,9 százalékra gyorsul, és 2015-ben már 3,3 százalékos lesz. A miniszterelnök a legújabb adatok fényében már ennél valamivel gyorsabb bővülést vár: 2013-ban 1,4, 2014-ben 3 százalékot.

Szerző: Barabás T. János

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet