BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem módosítják a nizzai szerződést

Az Európai Unió külügyminiszterei továbbra is érvényesnek tekintik az unió reformjáról és az új tagok felvételéről szóló nizzai szerződést, és azt várják az ír kormánytól, hogy jobb kampány után bocsássa újra népszavazásra annak elfogadását.

2001. június 11. hétfő, 23:59

Az Európai Unió külügyminiszterei tegnapi luxembourgi tanácskozásukon egyhangúlag kizárták az EU bővítéséről is rendelkező nizzai megállapodás újratárgyalásának lehetőségét. Maga Brian Cowen ír külügyminiszter szögezte le, hogy az írországi referendum kimenetele - a szavazók 54 százaléka elutasította a szerződés ratifikálását - nem hathat fékezőleg a bővítési folyamatra. A miniszterek reményüknek adtak hangot, hogy a dublini kormány újabb népszavazást ír ki, és addig igyekszik a szerződés mellett kampányolni.

Romano Prodi, az EU brüszszeli bizottságának elnöke sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a tizenötök nem tárgyalják újra a nizzai megállapodást. Prodi közvetve bírálatot is megfogalmazott, amikor sajnálatosnak nevezte, hogy a népszavazáson az ír semlegesség kérdése került előtérbe, jóllehet a nizzai megállapodás ezt nem érinti. Mindazonáltal - fűzte hozzá - a bizottság minden segítséget megad a dublini kormánynak, hogy a nizzai csúcs „szerény, de működőképes kompromisszumát" az írek kellő mértékben megismerjék, és felelősségteljesen szavazhassanak róla.
Prodi és a Luxembourgban nyilatkozó külügyminiszterek aláhúzták, hogy az EU-bővítés nem szenved késedelmet a negatív ír eredmény miatt. Sőt a folyamat további gyorsítása a cél. Prodi szerint nem szükséges csatlakozási időpontot adni az e heti göteborgi csúcstalálkozón, „hiszen a menetrend ismert, a legfelkészültebb tagjelöltekkel lezárjuk a tárgyalásokat jövő év végéig, annak érdekében, hogy az elsőként csatlakozó országok 2004 júniusában már részt vehessenek az Európai Parlament következő választásán”.
F. G. T.-P. Z.

Gordon Tamás
Gordon Tamás
Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet