Köhler reformelképzelései közt kitüntetett helyen szerepel, hogy az IMF a jövőben az eddig preferált makrogazdasági mutatók mellett mélyebben vizsgálja az adott ország pénzügyi helyzetét és bankrendszerét is, mert így nagyobb eséllyel előzhetők meg az olyan válságok, amilyenek az elmúlt években megrengették Délkelet-Ázsiát, Oroszországot, Brazíliát, Argentínát és Törökországot. Az effajta vizsgálatok a remények szerint hatékonyabban ki tudják majd mutatni a pénzügyi veszélyforrásokat, s elkerülhetővé teszik a csak nagy áldozatok árán orvosolható krízishelyzetek kialakulását. A cél érdekében Köhler azt szeretné, ha az IMF az eddiginél jobban együttműködne részint a kormányokkal, részint a magánhitelezőkkel és -befektetőkkel.
A program kiterjed még a nemzetközi adóparadicsomok és a pénzmosás problémájára, a szegénység elleni küzdelemre, a szavazati jogok kvóta alapú rendszerének revíziójára, valamint a hitelnyújtási feltételek egyszerűsítésére. Ez utóbbival kapcsolatban Szugiszaki Sigemicu, az IMF egyik vezérigazgató-helyettese tegnap egy berlini konferencián elmondta, hogy a hitelezést természetesen továbbra is feltételekhez fogják kötni, de ezek számát csökkentik, így a kölcsönt kérő országoknak nagyobb mozgásterük lesz a gazdasági programok kialakításában. Az IMF-et az utóbbi időben számos bírálat érte, amiért túl sok kritériumot szab meg, s ezáltal gyakran rossz gazdaságpolitikát kényszerít a hitelfelvevő országokra.
A pénzintézet 24 tagú igazgatótanácsának az elkövetkező hónapokban kell kialakítania véleményét a Köhler-féle reformokról, melyek azután a tervek szerint legkésőbb a jövő tavaszi éves közgyűlésen napirendre kerülnek. A munka koordinálásában nagy szerep jut majd Anne Kruegernek, aki rövidesen átveszi az első vezérigazgató-helyettesi tisztséget Stanley Fischertől.
P. Z.
