A francia és a német kormány olyan politikai egyezségen dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy Párizs üzemanyagadó-kedvezményben részesítse a fuvarozókat, Berlin pedig 2010-ig támogassa a szénbányászatot – jelentette a Reuters. Az ügy háttere az, hogy az EU brüsszeli bizottsága szerint a francia (valamint az olasz és a holland) kormány 2000-ben az olajár-emelkedés idején illegálisan csökkentette az útelzárásokkal tiltakozó kamionsofőrök dízeladóját. Párizs attól tart, hogy ha az üzemanyag ismét drágul, a fuvarozók megint akcióba lépnek, s ezért szeretné hatálytalanítani a brüsszeli ítéletet, amihez a tagállamok egyhangú döntése szükséges. A német kormány állítólag hajlandó lenne Párizs oldalára állni, cserébe azonban támogatást kér ahhoz, hogy 2010-ig folytathassa a szénbányászat állami támogatását. A bizottság álláspontja szerint a szubvencióknak legkésőbb 2007-ig meg kell szűnniük.
(NAPI)
