A Deutsche Telekom az első háromnegyed évet 1 milliárd euró nettó veszteséggel zárta. Bár ez kevesebb az októberben közölt előzetes adatnál, és egyéb pénzügyi mutatók is javultak, a társaság arra számít, hogy az egész évet deficittel fogja zárni.
Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 1 milliárd eurós hiánnyal zárta első kilenchavi mérlegét Európa legnagyobb távközlési vállalata, a Deutsche Telekom az egy évvel korábbi 8,45 milliárd euró nettó nyereség után. Az árbevétel 29,22 milliárdról 34,99 milliárd euróra emelkedett. Az EBITDA-nyereség 15 százalékkal, 11,33 milliárd euróra emelkedett. Az elsősorban vagyonelemek értékesítéséből származó egyszeri bevételi tételek ezt további 2,75 milliárd euróval növelték, ez utóbbi is jelentősen elmaradt azonban a tavalyi 7,88 milliárd eurótól - írta a Dow Jones. A különbség az MTI szerint elsősorban a T-Online International AG internet szolgáltató tavalyi eladásából származott. A vállalat vezetése, mint a végleges adatok tegnapi bejelentésekor közölték, az év egészére is nettó veszteséget vár, 15 százalékot meghaladó forgalomnövekedés mellett.
A kilenchavi nettó eredmény 100 millió euróval kedvezőbb az októberi előzetes adatnál (NAPI Gazdaság, 2001. november 5., 7. oldal), a veszteség azonban így is jelentős. Fő forrása a befektetések értékcsökkenése és a harmadik generációs (UMTS) mobilkoncessziók vásárlására fordított kiadások. E kiadásokat nem tudták ellensúlyozni a Sprint Corp. amerikai távközlési vállalatban birtokolt részvények eladásából befolyó egyszeri bevételek.
Szeptember végén a Deutsche Telekom mobilszolgáltató leányvállalatainak 62 millió ügyfele volt világszerte. A harmadik negyedévben a német és a brit piacon ezek voltak a leggyorsabban növekvő mobilcégek, mindkét országban 500-500 ezer fővel növelve az ügyfelek számát. A T-Mobile a tavalyi 7,3 milliárd euróról 10,2 milliárdra növelte árbevételét, a júniusban beolvasztott amerikai VoiceStream 1,5 milliárddal, a cseh RadioMobil pedig 300 millió euróval járult hozzá a mobilágazat forgalmához. Az üzletág adózás előtti vesztesége ennek ellenére 1,2 milliárdról 3,2 milliárd euróra emelkedett. Bár a nettó eredményen kívüli adatok általában jobbak voltak a vártnál, a Deutsche Telekom részvényeinek árfolyama tegnap délben 18,60 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 1,27 százalékkal alacsonyabb a keddi zárásnál.
B. T. J.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.