A mintegy 32 ezer négyzetméteres, korszerű logisztikai központ komplex ingatlanfejlesztési, bérbeadási és befektetési keretrendszerben valósult meg, és várhatóan 2026 második negyedévében kezdi meg éles működését. A beruházás komplexitását jól érzékelteti, hogy az ipari-logisztikai fejlesztésekre jellemző 9-12 hónapos megvalósítási időszaknál hosszabb, ütemezett, és a tervezett határidők szerint lezajlott projekt során a hagyományos raktárcsarnokoknál számottevően összetettebb fejlesztést valósítottak meg.

„Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a Panattoni Hungary megalakulásának negyedik évfordulóján a negyedik sikeres fejlesztésünket zárhattuk le. Az üllői projekt méretében és komplexitásában is mérföldkő a hazai működésünkben, amelyet a bérlő, a befektető és a kivitelező közötti példaértékű együttműködés tett lehetővé” – mondta Kemenes László, a Panattoni Hungary ügyvezető igazgatója.

A fejlesztés az OTP Ingatlanbefektetési Alap beruházásaként valósult meg, a projekt generálkivitelezője a Goldbeck Hungária Kft. volt. A projekt kiváló példája annak, hogy a Panattoni Magyarországon is – a szegmens meghatározó szereplőjeként – nagy volumenű, sokszereplős build-to-suit fejlesztések teljes körű koordinálását és határidőre történő lebonyolítását biztosítja.

„Az üllői fejlesztés jól példázza, hogyan tud az OTP Ingatlanbefektetési Alap hosszú távú értékteremtő céljai mentén olyan beruházásokban részt venni, amelyek nemcsak pénzügyi szempontból megalapozottak, hanem technológiai és fenntarthatósági szempontból is előremutatóak” – hangsúlyozta Schwender Ervin Fidél, az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő ingatlanfejlesztési igazgatója

A fenntarthatósági szempontok a fejlesztés teljes folyamatában kiemelt szerepet kaptak. Az ingatlan BREEAM „Very Good” minősítése folyamatban van, a tetőn elhelyezett 280 kWp napelemrendszer, valamint a 47 százalékos zöldfelületi mutató pedig hosszú távon is hozzájárul a környezettudatos üzemeltetéshez.

A bérlő jelenleg a raktár belső rendszertechnológiai kiépítésén dolgozik annak érdekében, hogy az üllői központ a tervek szerint 2026 második negyedévében megkezdhesse éles működését.