Amint a Tatai AC keddi közleményében jelezte: a beruházás első üteméről szóló szerződést Lázár Ottó klubelnök és Paár Attila, a kivitelező West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója írta alá. Az építkezés első szakasza 628 millió forintba kerül, ebből önerőként 30 százalékot Tata önkormányzata biztosít, a finanszírozáshoz ezen felül a Magyar Kézilabda Szövetséghez benyújtott sportágfejlesztési program keretében a társasági adó (TAO) felajánlásokat használnak fel.

Az új sportcsarnokban 1500 négyzetméteres játéktér lesz, és a versenysportok közül a Tatai AC két szakosztálya, a kézilabda és a röplabda kap helyet. A tervek szerint a csapatok a bajnoki mérkőzéseiket is itt játsszák majd.

Az építkezés napokon belül elkezdődik, az első ütem a tervek szerint 2015 áprilisára befejeződik. A csarnok ekkor olyan készültségi fokot ér el, hogy birtokba vehetik az iskolások és a sportolók.

A beruházás második üteme várhatóan további 400 millió forintba kerül, a forrást a következő évi TAO-felajánlások biztosítják.