Sok ember abban a hitben élhet, hogy ha valami nem elkerített terület, az automatikusan közterületnek számít, így szabadon parkolható: de a valóság ennél bonyolultabb – írja a Dívány.
Vajon van-e joga bárkinek is más telke elé parkolni akár néhány percre is?
A ház előtti rész lehet magántulajdon, például ha a telek határa az utcáig ér, de gyakori, hogy az útburkolat és az ingatlan között húzódó sáv közterület
– rögzítette Harsányi Orsolya ügyvéd, aki megjegyezte, az is előfordul, hogy a terület ugyan önkormányzati, de a tulajdonos használja és gondozza – például füvesítéssel, virágültetéssel.
Az ebből fakadó félreértés komoly vitát szülhet, mivel a szakértő figyelmeztet:
a KRESZ szabályai szerint tilos úgy várakozni, hogy azzal más ingatlan megközelítését akadályozzuk. Álljunk akár kapubejáróba, garázslehajtóhoz vagy épp gyalogos bejáró elé.
„Ha valaki más magánterületére áll be – akár a kapu mögötti kocsibeállóra vagy udvarra –, az már nemcsak szabálytalan parkolást, hanem birtokháborítást is jelenthet. Ilyen esetben a tulajdonos birtokvédelemért folyamodhat a jegyzőhöz, és kérheti, hogy a hatóság kötelezze az illetőt a jármű eltávolítására vagy az ismételt jogsértés elkerülésére” – hangsúlyozta Harsányi Orsolya.
Jelezte azt is, hogy akkor is birtokháborításról lehet szó, ha nem zártak le vagy jelöltek ki külön egy területet. Mivel a beálló attól még nem lesz közhasználatú, hogy nincs sorompóval elválasztva. Arra is kitért, szerinte fontos, hogy ne jogsértéssel reagáljunk a szabálysértő cselekményre, ha az otthonunk elé parkolnak, inkább tájékozódjunk, pontosan kinek a tulajdonában álló területről van szó.
Kiemelte, a tapasztalat azt mutatja, egy jól megfogalmazott, kulturált figyelmeztető tábla, esetleg a szabályra hivatkozó szöveg legtöbbször elegendő visszatartó erőt jelent. Ezekkel nem fenyegetőzünk, csupán világosan jelezzük, hogy a szabályt ismerjük, és készek vagyunk élni a jogi lehetőségeinkkel.
Bárcsak megértenénk, mire fizetjük pontosan a parkolódíjat
Sokakban felvetődik, hogy vajon milyen jogcímen szedik a parkolási díjat, miért is fizetünk, amikor közterületen leállunk az autónkkal. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet