Csak a magánszemélyek 4 ezer lakást kínálnak kiadásra, ennek fele Budapesten található. Főleg Budapesten szokás, hogy több diák bérel ki egy albérletet, mert így többfelé oszlik a bérleti díj, amely Budapesten már 150 ezer forint átlagosan - írta az MTI.
Balogh megjegyezte a fővárosi átlag jelentős különbségeket takar, hiszen Csepelen 90 ezer, a Belvárosban viszont 220 ezer forint az átlag. Az ország keleti és nyugati régiói között is van eltérés, keleten 60-80 ezer, nyugaton 80-100 ezer forint között mozog az átlagos bérleti díj.
Balogh László szerint 5 éven túli bérlés esetén már érdemes megvizsgálni a bérlés helyett a vásárlás lehetőségét, hiszen már 2-3 százalékos kamattal is vannak lakáshitelek.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció