Az Otthon Start bejelentését követően egyből élénkebbé vált a nyáron az ingatlanpiac Érden és környékén is, vagyis azt lehetett tapasztalni, hogy nem várták meg az érdeklődők a szeptemberi indulást, hanem azonnal elkezdtek a piacon keresgélni, és születtek is már augusztusban előszerződések - jelezte Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője.
A megnövekedett kereslet ugyanakkor gyorsan felszippantotta az olcsóbb, 70 millió forint alatti lakásokat ezen az agglomerációs településen, sőt, a régóta hirdetett ingatlanokat is sikerült értékesíteni a mostani roham során.
Mindez a kínálat jelentős beszűkülésével járt, ami miatt kérdéses a folytatás is. Ugyanis, ha lenne a keresett ingatlanok kategóriájában továbbra is választék, akkor kitartana az élénk vevői érdeklődés, így viszont érezhetően csendesebbé vált a piac - tette hozzá a szakértő.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy Érd esetében nehéz megmondani, hogy mennyivel emelkedtek ebben az időszakban az árak, ugyanis a rendkívül sokféle paraméterrel rendelkező családi ház esetében nem könnyű az összehasonlítás.
Ugyanakkor az is elmondható, hogy a drágább családi házak esetében a piac kevésbé bírja el az áremelést, mint a kisebb, keresettebb, gyorsabban forgó lakásoknál. Ez pedig azt jelenti, hogy ezeknél kisebb mértékű áremelkedéssel találkozhatnak a vevők.
Ennyiért vehetünk ingatlant
Az egyértelműen látható a realizált tranzakciókból, hogy az érdi családi házaknál még bőven 1 millió forint alatt járnak a négyzetméterárak, sőt, a nagyobb ingatlanok esetében még a félmillió forintot sem éri el a jelenlegi eladási négyzetméterár. Itt persze jelentős befolyásoló tényezőt jelentenek az egyedi adottságok, ezért is nehéz az árak összevetése és a tendencia felvázolása.
Az viszont igaz, hogy az alku mértéke érezhetően csökkent, sőt, volt olyan ingatlan, amely felfelé licittel kelt el végül. Azonban ha egy olyan ingatlanra, amely korábban évekig nem kelt el, most az élénkebb keresletben bízva rátesznek még 10-20 millió forintot, az a szakértő szerint továbbra sem fog vevőre találni.
A vevők nagy része egyébként most a 3 százalékos hitelre vásárol, valamint jellemző az is, hogy az Otthon Start esetében megpróbál mindenki a lehető legkisebb önerővel vásárolni. Az így “megspórolt” pénzt pedig jellemzően felújításba, korszerűsítésbe forgatják bele, majd fizetik a piaci hitelekhez képest még mindig kedvező törlesztőrészleteket.
Emellett azzal is lehet találkozni, hogy a drágább ingatlanok esetében az Otthon Start mellett más állami támogatású hiteleket is felvesz sok vevő. Így találkozott a szakértő olyan esettel, amikor Otthon Start, CSOK Plusz és Babaváró segítségével vásárolt valaki családi házat Érden.
Eközben a befektetői vásárlások most nem kifejezetten jellemzők Érden, bár akadt olyan vevő, aki jelezte, hogy kiadásra vásárol az Otthon Start segítségével. Ugyanakkor a településen továbbra is érvényes a változtatási tilalom, ami jelenleg társasházakra, illetve több lakóegységből álló ingatlanokra érvényes. Így csak családi házak építhetők, emiatt pedig a készpénzes befektetői telekvásárlások száma nem túl jelentős.
Az érintett újépítésű családi házaknál árban jelentős a szórás, de átlagosan 120-140 milliós ingatlanok találhatók meg jelenleg a kínálatban, ami azt jól jelzi, hogy ebben a szegmensben azért lényegesen magasabb árakkal érdemes kalkulálni, mint a használt házaknál.