Szeptember végén közel 300 ezer hirdetésnél vizsgáltuk az állapotot és a hirdetési árat. A lakások állapotát az eladók határozták meg, ami szubjektív elem, de a nagyságrendeket jól mutatják az eredmények - mondta Balogh László, az ingatlan.com szakértője. Hozzátette, az országos átlagokat nézve a felújítandóként meghirdetett lakásoknál 35 százalékkal magasabb árat kérnek a lakásukat jó állapotúnak mondó tulajdonosok.

Látványos különbségeket mutatnak a budapesti, azon belül is a kerületi adatok. A legdrágább V. kerületben a felújítandó lakásokat átlagosan 515 ezer forintért hirdetik, a normál állapotúakat 568 ezer forintért, a jó állapotúként hirdetett lakóingatlanokért pedig 700 ezer forintot kérnek négyzetméterenként. Azaz a jó állapotú V. kerületi lakások a normál lakásoknál 23 százalékkal, a felújítandóknál pedig 36 százalékkal drágábbak.

Ötven százalékot is nyerhet

Három olyan budapesti kerület van - a III., a VI. és a IX. -, ahol a jó állapotú lakások hirdetési ára több mint 50 százalékkal haladja meg a felújítandókét. A IX. kerületben a normál lakásoknál a 321 ezer forintra jött ki az átlagos négyzetméterár, a felújítandóknál ugyanez az érték 273 ezer forintra rúgott, a jó állapotúaknál pedig 419 ezer forintot tett ki. Az V. kerületen kívül az I., a II. és a XII. kerületben  a jó állapotú lakásoknál 500 ezer forintnál magasabb az átlag.

Az adatokból látható, hogy az ingatlanpiacon tapasztalható árrobbanás mellett jó üzlet lehet olcsóbban megvásárolni egy kevésbé jó állapotú lakást, és azt felújítani. Érdemes mérlegelni azonban a felújítás várható ráfordításait is: az egyes felújítási munkálatok költségei ugyanis nagy különbséget mutatnak. Nem mindegy, hogy egy lakásban egy tisztasági festésen kívül csak a burkolatokat kell esetleg kicserélni vagy pedig gépészeti, vezetékezési és falbontási munkálatok is szükségesek - fogalmazott Balogh László.

Győr vs. Salgótarján

A megyeszékhelyeket nézve Győr a legdrágább: állapottól függően 226-289 ezer forintért hirdetik a  lakások négyzetméterét. A második Debrecen, ahol 187-251 ezer forint között mozognak az árak, a harmadik helyen pedig Székesfehérvár áll, utóbbi megyeszékhelyen a felújítandó lakások négyzetméterára 175 ezer forint, a normál állapotúaké 200 ezer forint, a jó állapotúként hirdetett lakásoknál pedig 225 ezer forint.

Salgótarján a legolcsóbb megyeszékhely, ahol még a jó állapotúként hirdetett lakásokért négyzetméterára sem éri el a 100 ezer forinot, ebben a kategóriában 98 ezer forint az átlagát. A normál állapotú salgótarjáni lakások négyzetmétere 85 ezer forint, a felújítandóké pedig 74 ezer forint.