Az MNB közlése szerint a piac szereplőinek döntésétől függ, mikor és milyen számban kérnek tőle engedélyt nokok szervezésére, mindenesetre ilyen még nem érkezett be a felügyelethez. A napilap megkeresésére azonban a korábban hírbe hozott társaság megerősítette: a Carion-csoport készül a termék szervezői tevékenységére és forgalmazására - írja a portál.
Azt írták, először a végrehajtási rendelet megjelenésére vártak, majd az előkészítési folyamatok zajlanak. Amint ezek lezárultak, benyújtják működési engedély iránti kérelmüket az MNB-hez.
A június elején megjelent végrehajtási rendelet szerint a nokt szervező cégek havi 10-40 ezer forintot is elkérhetnek szervezési díjként a tagoktól, vagyis a legalább 25 milliós lakásra gyűjtő tagok esetében akár az állami támogatás teljes összegét is lenyelheti a szervező cég. További részletek itt és itt.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe