Budapesten 30 százalékkal nőtt a telefonhívások száma éves összevetésben, de ezzel a főváros messze nem kiemelkedő. A kereslet Győr-Moson-Sopron, Tolna és Fejér vármegyében nőtt leginkább tavaly szeptemberhez képest, sorrendben 65, 62 és 55 százalékkal. Jól mutatja a felfokozott lakáspiaci helyzetet, hogy a leggyengébb bővülést mutató vármegyékben, Baranyában, Somogyban és Zalában is két számjegyű, 10-17 százalékos volt a kereslet növekedése.

Szeptemberben megérkeztek az eladók és az OSP-s új lakások is a piacra

„Országosan több mint 38 ezer lakóingatlant hirdettek meg eladásra szeptemberben a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ennyi friss hirdetésre legutóbb évekkel ezelőtt, 2021 tavaszán volt példa. Havi szinten ez az érték 29, éves összevetésben pedig 23 százalékos bővülést jelent” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Azok az eladók pedig, akiktől az első lakásvásárlók veszik meg az otthonukat, könnyebben tudnak tovább lépni. Őket viszont a legtöbb esetben már nem köti se a másfél milliós négyzetméterár-korlát, sem pedig 100-150 milliós árhatár. Ennek a folyamatnak, vagyis a lakáspiaci láncreakciónak, az egyik nagy nyertese lehet az új építésű lakások piaca.

Csak a kínálatbővülés foghatja vissza a drágulás ütemét

A hirdetésfeladások növekvő számának köszönhetően szeptember végén már 135 ezer eladó lakóingatlanból választhattak a vevőjelöltek, ami 3 százalékkal meghaladja az augusztus végére jellemző 131 ezres szintet. Az országos kínálatban szeptember végére több mint 100 ezer eladó lakóingatlan-hirdetés felelt meg a 3 százalékos hitel feltételeinek, ami közel 3 ezerrel több mint egy hónappal ezelőtt.

Budapesten bár az otthon startos ingatlanok száma közel ezer darabbal nőtt egy hónap alatt, viszont az arányuk jóval alacsonyabb: a több mint 34 ezer eladó fővárosi lakóingatlanből 13 ezer teljesíti a feltételeket. Ugyanakkor szeptember végén közel 4 ezer hirdetésben kínáltak új építésű budapesti lakóingatlanokat, amelyek 21 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek.

„Fontos látni azt is, hogy a beruházók sok esetben csak a típuslakásokat hirdetnek, tehát a tényleges kínálatbővülés a gyakorlatban ennél jóval nagyobb. Csak az elmúlt hetekben 5-10 ezer OSP-s új lakás építéséről érkezett bejelentés, és néhány nagyobb fejlesztő további 10 ezer új lakással áll startra készen, hogy piacra lépjenek” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

A szakember a jövőről szólva azt mondta, az elkövetkező hónapokban a kereslet és a kínálat új egyensúlya lesz meghatározó abban, hogy a lakásárak milyen tempóban emelkednek tovább. Jelenleg ugyanis az intenzív kereslet miatt növekvő pályán vannak, de a kínálat szeptemberben indult látványos bővülése lassíthatja az áremelkedést a lakáspiacon.