Rekord mennyiségű, több mint 300 ezer négyzetméter irodabérleti tranzakció történt Budapesten 2007-ben, vagyis az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékos növekedés történt - derül ki a Cushman & Wakefield (C&W) nemzetközi ingatlantanácsadó felméréséből. Az összes tranzakció 60-70 százaléka új irodabérleti megállapodás volt, míg a bérleti szerződések meghosszabbítása illetve további irodaterület bérlése a tranzakciók 30-40 százalékát adta.
A C&W az irodai szektorban közel 16 százalékos piacrészesedést ért el.
A társaság prognózisa szerint az idén 360 ezer négyzetméter új irodaterületet adhatnak át, amely átrendezi a bérleti piacot.
Visszatérve a tavalyi folyamatokra, a budapesti irodabérleti piacot továbbra a multinacionális vállalatok uralták, többek között az IBM, a Citibank és a Morgan Stanley. Az irodabérleti piacon lényeges változás az állami vállalatok megjelenése az „A" kategóriás irodaházak bérlői között, melyek közel 43 ezer négyzetméter új irodaterületet vettek ki a tavalyi év során.
Budapesten továbbra is a Váci úti folyosó a legaktívabb terület, ahol az egy évvel korábbinál 63 százalékkal több, közel 90 ezer négyzetméter irodabérleti tranzakció történt 2007-ben. A legtöbb új irodaterületet a szolgáltatóközpontok bérelték: a meglévő bérleti szerződések hosszabbítása mellett több újonc is érkezett, egyebek között megjelent a Diageo a West End City Center-ben, az IBM a Duna Tower-ben, illetve a Celanese Corporation a Váci 33 irodaházban.
További jelentős bérleti tranzakció a Váci úton az állami tulajdonú ESZA szerződése az Átrium Parkba, illetve a Magyar Posta tranzakciója a Gateway irodaházban.
A leggyorsabban fejlődő területnek Dél-Budapest (IX. és XI. kerület) számít, ahol több mint 60 ezer négyzetméter új irodaterületet adtak át 2007-ben. A bőséges kínálat következtében 74 ezer négyzetméter irodabérleti tranzakció történt tavaly, mely 42 százalékos növekedést mutat 2006-hoz képest.
A legjelentősebb dél-budapesti tranzakció a T-Online és a DBH az Infopark D épületében, a Philips az IP West irodaházban, a Nokia a Studium irodaházban és egy elektronikai vállalat megjelenése a City Gate II és III irodaházakban.
Az elemzés szerint a rendelkezésre álló hatalmas szabad terület és 4-es metró miatt Dél-Budapest kiemelt érdeklődésre számíthat mind a hazai és külföldi fejlesztők és bérlők részéről.
Budapest központi üzleti negyedében tavaly 30 ezer négyzetméter irodabérleti tranzakció történt, ami csak csekély növekedést jelent.
A külső területen (Budaörs) a tavalyi évben 19 ezer négyzetméter irodabérleti tranzakció történt, melynek jelentős része szerződés megújítás volt, többek között a Pannon GSM, Johnson & Johnson, Capgemini és az Invitel részéről.
További részletek