A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2019 januárjában 9, míg az ország egészére vonatkozó jelzőszám értéke 11. A fővárosi index csaknem 2 ponttal csökkent, míg az országos 3 ponttal emelkedett a tavaly októberi felméréshez képest. Mindkét index éves alapon 11-11 ponttal nőtt.
A GKI fővárosi és országos lakáspiaci indexei (amelyek az ingatlanos cégek illetve a lakosság várakozásait sűrítik egy-egy számba) januárban 3 illetve 5 ponttal nőttek októberhez képest). Mindkét index ismét historikus csúcsra jutott, azaz a felmérés történetében még soha nem volt ilyen magas az indexérték. Az ingatlanos cégek szerint a következő 12 hónap kilátásai a fővárosi agglomerációt és a nyugati országrészt illetően alig változtak, míg Kelet-Magyarországon érezhetően javultak.
Egyre többen vásárolnának
Októberhez képest javultak a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások. Azoknak a háztartásoknak a száma akik a következő egy évben biztosra veszik, hogy elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót 15, az ezt valószínűsítőké 3 százalékkal emelkedett. Éves alapon csaknem megduplázódott a lakástranzakcióra biztosan vagy valószínűleg készülő háztartások száma. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően erősödtek az egy negyedévvel ezelőttihez képest. Tizenhárom százalékkal nőtt azon háztartások száma, akik biztosan tervezik, hogy belevágnak a munkákba, a valószínű szándékúaké 7 százalékkal emelkedett.
Ekkora lehet a drágulás
A GKI szerint a lakásárak további növekedésére a közeljövőben is számítani lehet. A használt lakáspiacon országos átlagban a következő egy évben 5-6 százalék közötti, a divatos helyeken 10 százalékot közelítő növekedés is elképzelhető. Az új építésű lakások árai 4-6 százalékkal emelkedhetnek.Stabilizálódik a telekpiac
A telekpiaci kilátások 2016 és 2018 közepe között egy viszonylag szűk sávban mozogtak, majd a tavalyi második félévben jellemzően romlottak. A januári felmérés eredményei stabilizálódására utalnak, újra javultak a várakozások. A GKI fővárosi telekpiaci indexének értéke idén januárban az egy negyedévvel ezelőttihez képest 5, az országos index esetében 7 pontos emelkedett.
Töretlen a lelkesedés az irodapiacon
Az irodák 92 százalékos kihasználtsága Budapesten és környékén az elmúlt év utolsó negyedévében nem változott érdemben, ami éves alapon 1,3 százalékpontos emelkedést jelen. A GKI irodapiaci indexei közül az előző felméréshez képest a fővárosra vonatkozó közel 2 ponttal csökkent, az országos pedig hibahatáron belül emelkedett. Éves összevetésben mindkét esetben 9-9 pontos növekedés következett be.
Az irodabérleti díjak a következő egy évben az összes körzetben 3 százalék körül emelkedhetnek.
Korrekció az üzlethelyiség-piacon
A budapesti üzlethelyiség-piacon 2018 októberében a kilátások jelentősen javultak, amit januárban némi negatív korrekció követett. A fővárosi üzlethelyiség-piaci index 3 ponttal csökkent az előző negyedévhez képest. Az országos index viszont 7 ponttal emelkedett. Így a két mutató az elemzés szerint mostanra "összesimult". Az egy évvel ezelőtti szinthez képest Budapesten 4, országosan 5 pontos volt a javulás.
A következő 12 hónap során a bérleti díjak 2 százalék körül nőhetnek, érdemi regionális különbségek nélkül.
Ez vár a raktárpiacra
A gazdasági növekedés üteme 2018-ban csúcsra ért, ami egyértelműen kedvező keresleti hátteret jelent a logisztikai ingatlanpiac számára. A GKI fővárosi raktárpiaci indexe az előző felméréshez képest 5 ponttal csökkent, míg az ország egészére vonatkozó index csak hibahatáron belül változott. Éves összevetésben az előbbi jelzőszám 6, az utóbbi 8 pontos emelkedést jelez.
A bérleti díjakra vonatkozó kilátások terén nem történt lényeges változás, a következő 12 hónapban e téren 2-3 százalékos emelkedés várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
