Április 20-án igent mondott Budapest Főváros Kormányhivatala a korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított új zuglói városközpont terveinek engedélyezéséről - írja az Építészfórum az Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály hirdetményére hivatkozva.

A nagy volumenű fejlesztés terveit a Zaha Hadid Architects és a LAND Italia jegyzik. A portál megkeresésére Gianluca Racana, a ZHA igazgatója azt írta a projektről, hogy "

Pest egyik legzöldebb és legfenntarthatóbb negyedét hozza létre, mely organikusan kapcsolódik a Rákos-patak környékéhez, harmonikus egységbe foglalva a zöldterületeket és az általunk épített közösségi tereket. A területen egyaránt helyet kap az üzleti-, iroda- és lakófunkció, valamint a szabadidős tevékenység. Az új negyedben Budapest hagyományai ugyanúgy szerephez jutnak, mint a legkorszerűbb technológiai megoldások.

 

A tájépítészetért felelő LAND Italia tervezői szerint "a területet alapvetően a környező sugárutak és parkok hálózata határozza meg, melybe a Zugló City Centre új köztereket és parkokat sző, összekötve a tervezett épületegyüttest a Rákos-patak rehabilitált természeti környezetével. Így egy üzletekkel és éttermekkel szegélyezett, terekből és kertekből álló hálózat jön létre, melyben nemcsak lakásokat és irodákat találunk majd, de egy új orvosi klinikát és városházát is."

A Bosnyák tér mögött épülő új városnegyed a Bayer Construct vállalatcsoport magánberuházása. A projekt egységet képez a kerület megújuló főterével, ami az önkormányzati elképzelések szerint a Bosnyák téren, 6-8 ezer négyzetméteren valósulhat meg - írja a szakportál.

Kép: epiteszforum.hu