Budapesten a használt társasházi lakások átlagos négyzetméterára már 2024 második felében átlépte az 1 millió forintos lélektani határt a KSH adatai alapján. Azóta pedig fokozatos drágulás jellemezte a budapesti lakáspiacot.
Az ingatlan.com lakásárindexe szerint márciusban 18 százalékkal emelkedtek a fővárosi lakásárak éves összevetésben. Sokakat meglephet, hogy a jelentősnek mondható drágulás ellenére a budapesti lakásárak a régiós fővárosok mezőnyében viszonylag olcsónak számítanak
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Kapcsolódó
Prága a legdrágább, Bukarest a legolcsóbb
A régiós országok statisztikai hivatalainak, illetve nemzeti bankjainak 2024/4. negyedéves adatai alapján árakat nézve Prága a legdrágább, forintra átszámolva 2,2 milliós átlagos négyzetméterárával. Majd Varsó következik 1,5 milliós összeggel, utána pedig Pozsony közel 1,4 milliós átlaggal. A budapesti alig több mint 1 millió forintos középértéket csak a bukaresti 850 ezer forintos átlag múlja alul, utóbbival a román főváros a legolcsóbb.
Az adott fővárosra jellemző átlagfizetéseket nézve is relatíve olcsónak mondható Budapest. A magyar fővárosban a múlt év utolsó negyedévében az átlagfizetés meghaladta az 553 ezer forintot, így 7,7 év alatt jönne ki egy 50 négyzetméteres lakás ára.
Ezzel szemben Prágában 11,7 évre jutó átlagbérből lehet megvásárolni egy ekkora lakást. Így ebben az összevetésben is a cseh főváros a legdrágább. A második Varsó, ott 10 évnyi átlagbérre van szükség egy ekkora lakás megvásárlásához, míg Pozsony 9 évvel a harmadik. Budapestnél csak Bukarest olcsóbb, a román fővárosban 6,5 év alatt összejöhet a példalakás ára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok
