Az árkülönbség nagy úr
Ugyanakkor a visszaesés nem drasztikus mértékű, mert a téglából épített és panellakások közötti komoly árkülönbség a utóbbiakat is vonzóvá teszi, s sokan vannak, akik ezekre az ingatlanokra pályáznak. Az újpalotai panellakások iránt érdeklődők egy része kényszerből választja ezt a megoldást, de a vidékről felköltözőknek is reális alternatívát jelent az XV. kerületi panellakás. Tekintettel arra, hogy utóbbiak nem igazán ismerik Budapestet, nekik tulajdonképpen mindegy, hogy melyik kerületben vásárolnak, azaz elsősorban az ár alapján döntenek. Újpalotán megfelelőek az életkörülmények, a lakásokat viszonylag alacsony áron meg lehet vásárolni, s a tömegközlekedési feltételek is kedvezőek - véli a közvetítő. A főváros más részein, például a XI. kerületben az egyetemisták is potenciális panelvásárlónak számítanak, ám ez Újpalotán nem jellemző, tekintettel arra, hogy a városrész távol esik az oktatási központoktól.
Árak 155 és 220 ezer között
A szakember közölte, az átlagos négyzetméterár 155 és 210 ezer forint között szóródik az alapterület nagyságától, a szobaszámtól, az ingatlan állapotától és persze helytől függően. Releváns kérdés, hogy távfűtéssel vagy házközponti fűtéssel rendelkezik-e a lakás. Újpalotán belül egyébként elsősorban a Kőrakás park és a Páskom park közelében fekvő panelek iránt mutatkozik jelentősebb kereslet. Az 53 négyzetméteres 2 szobás panellakások 8,7-9,2 millió forintba kerülnek; a 3 külön bejáratú szobával rendelkező, 65 négyzetméternél nagyobb otthonokhoz 10,5-11,5 millió forintért már hozzá lehet jutni, egy 35 négyzetméteres lakás pedig 7,5-8 millió forintot kóstál. Spórolhatunk, ha földszinti lakást választunk, ezek ugyanis 5-8 százalékkal alacsonyabb áron kelnek el.

Túlárazzák a családi házakat
A családi házak piacát a túlárazottság jellemzi. "Gyakorlatilag lehetetlen eladni a panelházak szomszédságában 60 millió forint feletti, adott esetben akár kiváló minőségű házat, ezekre még menyasszonnyal együtt sem találni vevőt" - fogalmazott az irodavezető. Pestújhelyen 25-35 millió forint közötti házakat keresik leggyakrabban. Ezért az árért a vevők elvárják, hogy a ház legalább 3 szobás, legalább 80 négyzetméteres, felújított legyen illetve rendelkezzen a ház kocsibeállási lehetőséggel is, a teleknek pedig 360-420 négyzetméteresnek kell lennie. A kétszintes, többgenerációs, garázsos, újszerű házak 40-48 millió forint között mozognak. A szakember arra számít, hogy ezen a részpiacon az idén 10-15 százalékos árcsökkenés mehet végbe, amivel megszűnhet a túlárazottság.
Lassan kitehetik a "Megtelt" táblát
A városrészben épülő új építésű lakások átlagos négyzetméterára 300 ezer forint körül alakul. Egy-két évvel ezelőtt könnyedén eladhatóak voltak ezek az ingatlanok, mára viszont megcsappant az érdeklődés, így több új fejlesztésű házban vannak eladatlan lakások. További beruházásokra ettől függetlenül lehet számítani, igaz nem olyan mértékben, mint az elmúlt 2-3 évben. Pestújhely ugyanis gyakorlatilag megtelt, ma már nehéz találni társasház építésére alkalmas telket.
Autószalont a telekre!
A telekpiac, mint több más kerületben, itt is speciális. Családi ház építésére alkalmas üres ingatlan nem nagyon van, a kínálatban inkább olyanok szerepelnek, amelyeken bontandó építmény található. Ezeket sem mindig családi ház építése céljából vásárolják meg az ügyfelek, hanem sok esetben a vállalkozásuk működtetésére használják a területet. Az egyik utcában például autószervizek, -szalonok épültek az ilyen elhagyatott telkeken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

A Pepsi 2 milliárd dollárért bekebelez egy üdítőmárkát, kilőttek a részvényei

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene
Tömegével pusztul a Balaton legértékesebb hala – megvan a felelőse

A szegedi mellett egy másik üzemet is építhet a BYD

Óriási a zűrzavar, elszabadultak az olajárak

A vásárlók 40 százaléka 40 alatti: imádják a fiatalok ezt a luxusmárkát

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben
