A létesítmény évi 19 000 tonna termelési kapacitással bír, több mint 100 fő foglalkoztatása mellett. A beruházás összértéke 47,5 millió euró, aminek a megvalósulását a magyar állam 5,645 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette, a HIPA – Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. programján keresztül.
A termékek a magyar piac kiszolgálása mellett a közép-kelet-európai régióban is értékesítésre kerülnek. A gyártás a terveknek megfelelően 2025 harmadik negyedévében kezdődhet meg. A beruházás nemcsak technológiai mérföldkő, hanem szimbolikus fordulópont is: hazánk ismét saját gyártási kapacitással rendelkezik az egyik legfontosabb hőszigetelő anyag terén.
Kapcsolódó
Mi a múlt tanulsága?
Magyarország utolsó üveggyapotgyára 2009 márciusában zárta be kapuit Salgótarjánban, amivel egy több évtizedes hazai iparág szűnt meg. Azóta az ország teljes egészében importra szorult ebben a stratégiai termékkategóriában – egy olyan időszakban, amikor az épületenergetikai hatékonyság és a fenntartható építés minden eddiginél hangsúlyosabb kérdéssé vált.
A Masterplast és a Selena most ezt a több mint másfél évtizedes hiányt pótolja. A magyar vállalat még 2023 elején vásárolta meg az akkor még kezdetleges állapotban lévő fejlesztési projektet, amihez 50 százalékos részaránnyal, társtulajdonosként csatlakozott a lengyel Selena. Mára az üzlettársak nemcsak technológiailag, hanem szerkezetileg is működőképes, üzemkész gyártókapacitást hoztak létre a Pimco Kft. nevű közös leányvállalat égisze alatt Szerencs városában.
Miért kulcskérdés az épületek energiahatékonysága?
Az épületek energiahatékonyságának kihívása a jelen és a következő évtized meghatározó gazdasági- és klímapolitikai témája. Az energiaárak volatilitása, az energiafüggetlenedési célok megvalósítása, a környezeti szempontok felerősödése, valamint a háztartások rezsiköltségeinek tartós csökkentése mind közös metszetben találkoznak: a korszerűsített, jól szigetelt európai épületállományban.
Magyarország és Európa is szembesül azzal, hogy az energiahatékonyság növelése nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági és társadalmi szükségszerűség. Az épületekhez köthető energiafelhasználás ma az EU teljes energiafogyasztásának közel 40 százalékát teszi ki. Az Európai Unió ezért ambiciózus célokat tűzött ki.
A 2035-ig tartó „Felújítási Hullám” program keretében 35 millió épület mélyfelújítása várható, ami a jelenlegi korszerűsítési ütem kétszeresére való felgyorsítását követeli meg a továbbiakban. Az új EPBD (az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv) már nemcsak elvárásokat, hanem kötelező érvényű minimumszabványokat is rögzít:
- 60 százalékos energiamegtakarítás elérése lesz az elvárás a mélyfelújítások során.
- A lakóépületek primerenergia-felhasználását 2030-ra 16 százalékkal, 2035-re 22 százalékkal kell csökkenteni.
- A legrosszabb energetikai állapotú nem lakóépületek 26 százalékát 2033-ig kötelező lesz korszerűsíteni.
Mindez azt jelenti, hogy a hőszigetelőanyagok iránti kereslet erőteljesen és tartósan növekedni fog, ráadásul gyorsuló ütemben.
Milyen keresletet hozhat az EKR törvény szigorítása?
Mindemellett a 2025. júniusában elfogadott új Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) rendelet a hazai építőipar fellendítésének és az üveggyapot iránit kereslet erőteljes katalizátora lehet. Az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) szerint a szabályozás akár 1500 milliárd forint megrendelést is generálhat az építőanyag-gyártók és kivitelezők számára és a szabályozás következményeként 2025 és 2027 között mintegy 150 000 lakóingatlan energetikai korszerűsítése valósulhat meg.
A program keretében jelentős szerepet kap az üveggyapot, különösen a lakosság körében okkal népszerű ingyenes födémszigetelések megoldásában. A rendelet előírása szerint az előírt energiamegtakarítást 75 százalékban lakóépületekből kell teljesíteni, amely stabil keresletet jelent az üveggyapot-gyártás számára, és középtávon kiszámítható bevételi pályát biztosít a befektető vállalatok részére is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek