Hankó Balázs elmondta, az Otthon Start program iránt óriási az érdeklődés, szavai szerint „legalább akkora forgalomra számítanak a bankoknál, mint a szeptember elsejei iskolakezdésben az utakon”. A miniszter rámutatott, a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb és legkedvezőbb otthonteremtési támogatás indult el Magyarországon, olyan, amelyre Európában sincs példa.
Kifejtette, a konstrukció fix 3 százalékos kamatot és 25 év kamattámogatást kínál, ami havi szinten 50-100-150 ezer, 50 millió forintos felvett hitelnél pedig 25 év alatt 44 millió forintos támogatást jelent. A kormány megértette a fiatalok üzenetét, így a program rugalmas, mert nem kötődik gyermekvállaláshoz vagy házassághoz – fogalmazott.
Hozzátette, az albérlet árából kedvezőbben lehet saját tulajdonú otthonhoz jutni, emellett a program most már kombinálható a csok plusszal, a falusi csokkal, vagy akár a babaváró kölcsönnel is. A tárcavezető műsorvezetői felvetésre elmondta, az európai átlagot tekintve tíz családból hét rendelkezik saját otthonnal, ez az arányszám Magyarországon 90 százalék, és a negyven év alattiaknál is eléri a negyven százalékot.
A polgári középosztály és a fiatalok támogatásában az otthonteremtési program óriási előrelépést jelent. Ez kiegészül a 25 év alattiak szja-mentességével, amivel annak indulása óta 600 milliárd forint adókedvezmény maradt a fiataloknál – értékelt a miniszter.