A kormány rendelete szerint a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KKBK Nonprofit Zrt.) útján, Budapest főpolgármesterének bevonásával folytatják majd le a híd megvalósítására vonatkozó nemzetközi tervpályázati eljárást.
A legjobbnak ítélt pályamű felhasználásával fogják lebonyolítani az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást.
A nemzetközi pályázat lebonyolítását a rendelet szerint haladéktalanul meg kell kezdeni, a szükséges forrást pedig a nemzeti fejlesztési miniszter biztosítja a központi költségvetés XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezete terhére.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció