A bejelentés utáni hetekben sokan csak nézelődtek. Az érdeklődők jelentős része nem volt felkészült sem önerő, sem banki előminősítés és hitelképesség tekintetében. A Duna House havi tranzakcióbecslési adatai szintén alátámasztják ezt a dinamikát:
júliusban, a bejelentés hónapjában 9 500 körüli tranzakcióval számoltak, míg augusztusban már 11 ezer fölé nőtt ez az érték, szeptemberben pedig elérte a 13 500-as csúcsot.
"Az októberi 11 300-zal már enyhe visszaesés látszik, ami összhangban van a hívásszámok csökkenésével is. Ez a mintázat jól mutatja, hogy az Otthon Start nemcsak érdeklődést generált, hanem valós vásárlási aktivitást is kiváltott” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A keresletindex alakulása ugyanezen időszakban szintén megerősíti a fenti trendet. Januártól júniusig fokozatos csökkenés volt megfigyelhető (98 → 65), majd júliusban enyhe emelkedés (77), amit augusztusban egy kiugró érték követett (110). Ez a keresleti csúcs egyértelműen az OSP hatásának tulajdonítható. Szeptemberben és októberben már visszarendeződés történt (87 → 73), ami a piaci normalizálódás jele.
A hirtelen megnövekedett érdeklődések mögött sok esetben nem valódi vásárlási szándék állt. A komolytalanabb érdeklődők jellemzően olyan magánszemélyek, akik:
- nem rendelkeznek elegendő önerővel vagy tőkével,
- nem hitelképesek, vagy nem kellően tájékozottak a finanszírozási lehetőségekről,
csupán információgyűjtés céljából, de konkrét döntési szándék nélkül érdeklődnek.
Ez a réteg a bejelentés hatására aktivizálódott, de a vásárlási folyamat komplexitása és a pénzügyi feltételek gyorsan kiszűrték őket. Az ezt követő hetekben a megkeresések minősége javult, vagyis a komoly szándékú vevők maradtak aktívak. Ez a folyamat jól tükrözi a piaci pszichológiát: az impulzív érdeklődést követően a valódi döntéshozók lépnek színre, akik hosszabb távon stabil keresletet biztosítanak.