A Pro-Mot Hungária Kft. és Hellnarik Hospitality Kft. megvásárlását magába foglaló akvizíciós folyamatok 2022. július 29-én lezárultak. A társaságok Balatonvilágos községben, a Club Aliga területén tervezett fejlesztési dokumentáció felülvizsgálatának befejeztével, az új tulajdonosok az eredeti ingatlanfejlesztési- és üzleti koncepciót új preferenciák mentén kívánják megvalósítani - közölték a cégek.

Az új tulajdonosok részéről megvalósíthatósági és fenntarthatósági kritériumok figyelembevételével az a végleges döntés született, hogy az adásvételben érintett területeken az eredeti tervek nem valósulnak meg. A beruházók figyelembe véve a megváltozott gazdasági környezetet, a beépítési és fejlesztői változások szükségességének áttekintésével, a fentarthatóság szem előtt tartásával hozzák meg döntéseiket - olvasható a közleményben.

Lesz fejlesztés, és a kikötőt az eredeti tervek szerint bővítik

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a beruházó elkötelezett a fejlesztés mellett, amelyben a kikötőkorszerűsítés és bővítés a korábbi ütemezés és tervek szerint 2022 őszén megkezdődhet.

Az "Aligaliget" komplex településrész fejlesztési beruházást, amely többek között magában foglalta az Aliga2 területrészek beépítését, továbbá egy szállodakomplexumot, egy "Agora" közösségi területet, a strand és a kikötő felújítását, átépítését, valamint ezen létesítményekhez kapcsolódó közmű- és úthálózati fejlesztéseket az új tulajdonosok együttműködő döntésének eredményeként - a korábbi hatósági eljárásban engedélyezettekhez képest - jelentősen eltérő műszaki tartalommal, moderált beépítési mértékkel és egyes létesítmények célterületen belüli átpozicionálásával kívánják megvalósítani.

Újabb sorcsere

Az Appeninnen keresztül Mészáros Lőrinc és Tiborcz István tulajdonában lévő egykori pártüdülő Club Aliga előbb Jellinek Dániel Indotek-tulajdonos ingatlanbefektető és a volt MNV-vezér Szívek Norbert közvetett érdekeltségébe került. Majd idén Jellinek és Szívek kiszállásával az üdülőtulajdonos cégben, a Pro-Mot Hungária Kft.-ben a Bayer Property Zrt. lett a tulajdonos. Az utóbbi cég az építőipari Bayer Construct többségi részvényeséé, Balázs Attiláé. (Balázs Székelyföldről származó, az elmúlt néhány évben a 100 leggazdagabb magyar közé felnőtt építőipari vállalkozó.) A Pro-Mot társa a balatonvilágosi Aligaliget beruházás megvalósításában egy Hellnarik Hospitality Kft. nevű cég, amelynek eddig a cégadatokban látható tulajdonosa Török Csaba, valamint az Appeninn Nyrt. volt. A friss cégbírósági adatok szerint a Hellnarik új tulajdonosa a sóskúti Szigépszerk Kft.

Azt tervezik, együttműködnek a helyiekkel

A fejlesztők a területet érintő korábbi együttes elképzelések módosításával, folyamatos együttműködésben a hatóságokkal, az önkormányzattal és a lakossággal, az érvényes jogszabályok betartásával tervezik a fejlesztési elképzelések véglegesítését - írják a közleményben.

Az Aligaligetre vonatkozó jövőbeni fejlesztési elképzeléseiket az elkövetkező 60 napban dolgozzák ki, az önkormányzattal egyeztetett formában erről a helyi lakosságot és a közvéleményt tájékoztatni kívánják.

Tiltakoztak a helyiek

Az óriási, 46 hektárt érintő beruházás miatt korábban tiltakoztak a helyiek, mert elvennék tőlük a tópartot ugyanúgy, mint a Rákosi-rendszerben. A beruházók egyebek mellett 18-24 méter magas hotelépületet tervezett a balatonvilágosi-balatonaligai fehér löszfalra, valamint a part mentén villaépületeket. Az Aligaliget beruházás korábban megkapta a Somogy Megyei Kormányhivataltól a környezetvédelmi engedélyt, majd azt a beruházók a napokban visszavonták - értesült a Népszava. A környezetvédelmi engedélyt a hvg360 szerint azért vonta vissza a beruházó, mert a helyi Aligai Fürdőegyesület pert kezdeményezett, és azt elkerülendő a beruházó inkább újra tervezi a műszaki tartalmat és egyezkedik az önkormányzattal.