A fővárosi lakhatási kérdések és a hazai bérlakáspiac helyzete régóta napirenden van, az Otthon Start szeptemberi indulása pedig még inkább ráirányította a figyelmet erre a területre, tovább erősítve a lakhatási kérdések körüli diskurzust. Egy lakás bérlése komoly terhet ró elsősorban a fiatalokra, amelynek egyik fontos oka a hazai bérlakások alacsony száma és egyenetlen minősége. 

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon körülbelül 4 millió lakóingatlant használnak, amelyek 90 százalékában a tulajdonosok élnek, míg 9 százalékában bérlők laknak. Az Eurostat statisztikái alapján ezzel szemben az Európai Unió lakosságának körülbelül 68 százaléka saját tulajdonban, míg 32 százalék bérleményben él.

Nyugat-Európában ennek következtében jóval kiforrottabb a bérlakáskultúra: a piac jelentős hányadát intézményi szereplők – például alapkezelők, bankok vagy nyugdíjpénztárak – alkotják, amelyek befektetési eszközként tekintenek az ingatlanpiacra, és akár több ezres portfóliókat is kezelnek.

A Grandit Homes is erre az útra lépett rá, és első, újbudai projektjének valamennyi lakása egy éven belül bérlőre talált. A siker mögött megbízható, profi üzemeltetés, rugalmas szolgáltatáscsomagok, valamint a bérlői igények innovatív kiszolgálása áll.

Az első, 110 lakásos portfóliónk példája mutatja meg, hogyan tudunk profizmussal, digitális megoldásokkal és személyre szabott szolgáltatásokkal választ adni a változó lakhatási igényekre. Ugyanakkor nemcsak a bérlakáspiacon, hanem a hazai újlakás-állomány megújításában is aktív szerepet vállalunk, hiszen a Lakhatási Tőkeprogramban elnyert tőkebefektetésnek köszönhetően még aktívabbak vagyunk az újlakás-fejlesztésekben

– mondta el Mikesy Álmos, a Gránit Alapkezelő vezérigazgatója.

A Gránit Alapkezelő folytatni kívánja a lakásportfóliója bővítését: egyrészt kisebb, 30-50 lakásos „csomagok”, másrészt pedig nagyobb portfólió vásárlásáról is tárgyalnak. A jövőben olyan projekteket is vizsgálnak országszerte, ahol teljes épületet tudnak vásárolni, ami lehetővé teszi például helyben történő orvosi rendelés, vagy baráti, családi összejövetelekre is igénybe vehető közösségi terek és egyéb szolgáltatások kialakítását.