BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Több lakás, kisebb alapterület

Tavaly 31 500 új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok, és közel 49 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján - jelentette a KSH.

2003. február 25. kedd, 09:00

A hivatal adatai szerint a használatba vett lakások száma 12 százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké pedig 2 százalékkal több, mint az előző évben volt.

Tavaly a vállalkozói lakásépítések - utóbbi 2 évben tapasztalt - fellendülése tovább folytatódott. Ez a városi lakásépítés fejlődését, a többszintes, többlakásos épületek térnyerését, bennük a kislakások arányának növekedését jelentette, ami nagyrészt az építőipar kivitelezésében valósult meg. Már nemcsak jelképes az önkormányzatok építtetői szerepvállalása, közel 1300 lakást építtettek, míg vállalkozói építésként több mint 9 ezer új lakást vettek használatba, s ez 4, ill. 30 százalékát adta a 2002. évi lakásépítésnek. A természetes személyek által épített lakások aránya 63 százalék az előző évi 74 százalékkal szemben.

A megváltozott lakásépítési szerkezet nyomán 3 négyzetméterrel (94 négyzetméterre) csökkent az új épített lakások átlagos alapterülete. A használatba vett lakások számának jelentősebb növekedése a fővárosra és nagyvárosokra (megyei jogú városokra) jellemző, a kiadott új lakásépítési engedélyek ugyanakkor a fővárosi fejlődés megtorpanását mutatják. A lakásépítési lendület - az eddigieknél mérsékeltebb ütemben - a városokban még folytatódik.

Az új engedélyek szerint a jövőben kevesebb három- és annál többlakásos épületet, kisebb alapterület beépítésével terveznek, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor 5 százalékkal több, közel 21 ezer lakást kívánnak megépíteni ezekben a házakban, ami az eddigieknél több, kisebb alapterületű lakást jelent.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet