A munkához és a vállalkozáshoz való jog alkotmányjogi értelemben történő meghatározása általában követi az alapjog-értelmezés megszokott szerkezetét. Különbség csak abban figyelhető meg, hogy ahol a két jog azonos sajátossága indokolja, ott a jellemzők külön megfogalmazására nem kerül sor. A. Alkotmányjogi szabályozás Az alkotmány 9. § (2) bekezdésében fogalmazza meg azt, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. E szakasz első bekezdése a piacgazdaság elvét nyilvánítja ki, és ebből a szerkezeti felépítésből következően a vállalkozás joga – a verseny szabadsága mellett – a piacgazdaság elemének fogható fel. Az alaptörvény 70/B. § (1) bekezdése deklarálja azt, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. A (2) bekezdés szerint az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga, míg a (3) bekezdés alapján minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének. A szakasz utolsó bekezdése alapján mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz. Az Alkotmánybíróság precedens értékű határozataira támaszkodva értelmezhető a vállalkozáshoz való jog és a munkához való alapvető jog tartalma, az egymással és más alkotmányos alapjogokkal vagy intézményekkel való kapcsolatuk, illetve az e jogokba való alkotmányos állami beavatkozás, valamint annak korlátai. A vizsgált alapjogokat számos alacsonyabb szintű, más jogágakba tartozó norma konkretizálja (például az egyéni vállalkozásról, a gazdasági társaságokról, a közalkalmazottak és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvények, továbbá a munka törvénykönyve és a polgári törvénykönyv). Az egységes munkajogi szabályozás helyett differenciált szabályozás alkalmazása alkotmányos és nem ütközik a diszkriminációtilalomba: a munkát végzők (köztük a versenyszférában dolgozók, a köztisztviselők, a közalkalmazottak) a jogi szabályozás szempontjából nem alkotnak egyöntetű (homogén) csoportot, különösen nem a végzett munka ellenértékének meghatározása, nyilvánossága, teljesítésének módja tekintetében. [1196/B/1997. AB határozat] B. A munkához és a foglalkozáshoz, illetve a vállalkozáshoz való jog alkotmányjogi meghatározása I. A jogok fogalma A munkához való jog és a vállalkozás szabadsága fogalmának definiálásakor alapvetően az alkotmánybírósági meghatározásokra lehet támaszkodni. A testület szerint a munkához való jogba beletartozik mindenfajta foglalkozás, hivatás, „munka” megválasztásának és gyakorlásának szabadsága. Ehhez képest az egyes aspektusok – a vállalkozás kiemelése az alkotmány 9. §-ában, illetve a választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban – pusztán ismétlés vagy részletező rendelkezés [21/1994. (IV. 16.) AB határozat]. Ez az általánosított megfogalmazás azonban – figyelembe véve e jogok következőkben ismertetendő jellegét, illetve tartalmát – nem állja meg a helyét. A munkához való jogot ezért indokolt megfogalmazni tágabb és szűkebb értelemben is. Tágabb felfogásban a munkához való jog magában foglalja a vállalkozás szabadságát is. Az alkotmányjogi értelemben felfogott vállalkozás szabadsága azt jelenti, hogy bárkinek – azaz nemcsak természetes személynek – joga van a gazdasági életben való tevékenykedésre vagy üzleti tevékenység bármilyen jogilag elismert formában történő kifejtésére. A „kifejtésére” kifejezést a lehető legtágabban indokolt felfogni, mivel az alkotmánybírósági határozatokból egyértelműen kiderül, hogy e szó a vállalkozás szabad megválasztását és szabad gyakorlását foglalja magában. A vállalkozás szabadságának definiálása után elvégezhető a szűkebb, alkotmányjogi értelemben felfogott munkához való jog meghatározása is, amely csak az olyan bármely természetes személy által végzett foglalkozás, hivatás, „munka” kifejtését jelenti, amely nem tartozik a vállalkozás szabadsága körébe. A „kifejtés” kifejezésre ebben az esetben is a korábban írtak az irányadók. E megkülönböztetéseket a munkához és a vállalkozáshoz való jog eltérő jellege indokolja. II. A jogok jellege A vállalkozáshoz, valamint a munkához és foglalkozáshoz való jog egészében alapjognak minősül, de nem minden elemére igaz az alanyi alapjogi jelleg. A munkához való jog olyan alapvető jog, amelynek lényegében három oldala különböztethető meg: az alanyi, az alkotmányos jogi és a szociális oldal, amelyek egymástól elhatárolandók. A munkához való jog alanyi jogként a munka (foglalkozás) megválasztásának szabadságát jelenti. Alkotmányos jogként adott munka, hivatás gyakorlásához való jogot, szociális oldalról pedig a megfelelő (egyenlő, de a munka minőségének, mennyiségének megfelelő) jövedelemhez, illetve a pihenéshez való jogot fogja át. E szociális oldalt meghatározó rendelkezések viszont a munkához való jog gyakorlásának a lehetőségéhez és jogához kapcsolódnak. A vállalkozáshoz való jog is alkotmányos alapjog. Mindenkinek alkotmányban biztosított joga a vállalkozás, azaz a gazdasági életben való tevékenykedés vagy üzleti tevékenység kifejtése. A vállalkozás jogának két részeleme határozható meg: a vállalkozás szabad megválasztása, vagyis a vállalkozóvá válás lehetősége, illetve a vállalkozás gyakorlása. Az Alkotmánybíróság szerint a vállalkozáshoz való jog a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjognak az egyik aspektusa, amelynek alanyi jogot is biztosító oldala a vállalkozóvá válás lehetősége, azaz a vállalkozás szabad megválasztása, és alkotmányos jogként elismert oldala az alanyi jognak nem minősülő vállalkozás gyakorlásához való jog. Senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlására [54/1993. (X. 13.) AB határozat]. Adott tevékenyég – legyen az a munka vagy a vállalkozás – szabad gyakorlásán belül megkülönböztethető a vállalkozási forma vagy tevékenység megváltoztatásának, a vállalkozás megszüntetésének, illetve szüneteltetésének szabadsága. A két jog közötti összefüggésről szóló alkotmánybírósági álláspont azonban némi kiegészítésre szorul, mivel a vállalkozáshoz való jog a tágabb értelemben vett munkához való jog egyik vetületének az aspektusa, mivel ez utóbbi alanyi köre szűkebb, és csak ez rendelkezik szociális dimenzióval. Ilyen értelemben e két jog csak a tevékenység megválasztásának és gyakorlásának szabadságában érintkezik. A szűkebb értelemben vett munkához való jog és a vállalkozás szabadsága között efféle kapcsolat viszont nem áll fenn. A vállalkozáshoz, valamint a munkához és foglalkozáshoz való jog alanyi jogot biztosító oldalának korlátozása csak az általános alapjogi teszt tükrében végezhető el, azaz az alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján. Ez az alkotmányi rendelkezés kimondja, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az alkotmányos jogi és a szociális oldal korlátozására a jellegükből következően eltérő szabályok vonatkoznak. III. A jogok alanya és tárgya A munkához, valamint a foglalkozás szabad megválasztásához és gyakorlásához való alapjog alanya csak természetes személy lehet. Ezzel szemben a vállalkozás szabadságának alanya bárki – azaz nemcsak természetes személy, hanem jogi személy, állam, önkormányzat is – lehet [327/B/1992. AB határozat]. Alkotmányjogi szempontból a tágabb értelemben vett munkához való jog tárgya tágabb, mint a jogági (munkajogi) megközelítésben ide sorolható tevékenységek. Beletartozik minden, akár önálló, akár függő munkavégzésre irányuló tevékenység, illetve munkavégzést előkészítő magatartás (foglalkozás kiválasztása) is. Ugyanígy a vállalkozáshoz való jog tárgyának meghatározásakor sem a magánjogi dogmatikából kell kiindulni: alkotmányjogilag a tárgy ez esetben a fent meghatározott „munka” egyik sajátos formája, mégpedig az üzleti célú, profitorientált, piaci körülményekhez igazodó magatartás, amelynek körébe eső konkrét tevékenységek felsorolása sokféleségük miatt nem lehetséges. E tevékenységeket a gazdasági (társasági, szövetkezeti) jog és a polgári jog általában a különböző jellemzőik szerint – eltérő jogcímekkel, elnevezésekkel ellátva – tipizálja. (Tartalmi szempont például a vállalkozás, megbízás, fuvarozás szerződéstípusok megkülönböztetése, társasági forma alapján pedig a betéti társaságok vagy a korlátolt felelősségű társaságok stb. említhetők meg. VI. A munka, a foglalkozás és a vállalkozás jogának tartalma 1. A munka, a foglalkozás és a vállalkozás megválasztásának szabadsága A munka szabad megválasztásához való alapjogba bármely munka, hivatás, foglalkozás megválasztásának szabadsága beletartozik. A vállalkozás alanyi jogi oldala a vállalkozóvá válás lehetősége. Az Alkotmánybíróság már korábban feltétlen alkotmányos követelménynek minősítette, hogy az állam ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. Mivel a pozitív alkotmányos alapjog mindig magában foglalja az arra vonatkozó (alap)jogot is, hogy a személy ezzel a jogával egyáltalában ne éljen, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alapvető jogba beleértendő annak negatív oldala is [500/B/1994. AB határozat]. Ez arra biztosít alapjogot, hogy senki nem kényszeríthető olyan munkáltatóval munkaviszonyba, akivel munkaszerződést nem kötött és nem is kíván kötni, akinél munkát végezni egyáltalában nem akar. Ez a vállalkozás joga esetében a kényszervállalkozás tilalmában fejeződik ki. Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (70/B. §), illetőleg a vállalkozás joga (9. §) között nincs hierarchikus viszony. Annak ellenére, hogy a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog, illetve a vállalkozáshoz való jog az alkotmányban eltérő helyeken van deklarálva, ezek alanyi alapjogként azonos rangúak, nem különböznek egymástól, és a szabadságjogokhoz hasonló alkotmányos védelmet élveznek az állami beavatkozással szemben. 2. A jogok gyakorlásának szabadsága A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, illetve a vállalkozóvá váláshoz való jog azonban nem garantál alanyi jogot meghatározott foglalkozás tetszőleges folytatásához, illetve bizonyos tevékenység jogi kötöttségektől mentes végzéséhez. Számos foglalkozás gyakorlásához szakmai és jogi feltételeket kell teljesíteni. Az Alkotmánybíróság meghatározása szerint a munkavállaló a munkaszerződés megkötésével az állami közhatalmi elemek meghatározó részvételével megteremtett feltételrendszerbe, a közjogi elemekkel átszőtt, jórészt kógens jellegű munkajog rendszerébe lép be. E szerződés megkötésének szabadságát nem korlátozzák a feltételrendszert meghatározó, a munkára, a munka díjazására, a munka- és a pihenőidőre, valamint a munkaviszony egyéb lényeges elemeire vonatkozó jogszabályok. Ezek a jogszabályi rendelkezések a törvény erejénél fogva részei a munkaszerződésnek, az alapjog gyakorlására ezek keretei között kerülhet sor [327/B/1992. AB határozat]. A vállalkozás gyakorlásának a piac felé, azaz kifelé történő megnyilvánulása – bár tartalmában és jellegében a munkához való jogra hasonlít – feltételeit és szabályait tekintve elkülönül e jogtól. Ez megnyilvánul az alanyok közti különbségben is. Arra nézve sincsen senkinek alanyi joga, hogy bármely típusú foglalkozást vállalkozási formában gyakoroljon. Ebben az esetben a vállalkozó szempontjából a tágabb értelemben vett munkához való jog szociális oldala nem érvényesül. A vállalkozás befelé – a foglalkoztatottak felé – irányuló viszonyaiban a munkához való jog újra érvényesül a munkát vállalók (alkalmazottak) oldalán, amely a vállalkozóra azt a kötelezettséget rója, hogy a munkához való jog garanciális szabályait betartsa. A piacgazdaság követelményrendszere, a munkaerő-kereslet és -kínálat, a munkajog kógens, közjogi elemei, érdekérvényesítési rendszere (szakszervezet, kollektív szerződés) meghatározza a tágabb értelemben vett munkához való jog gyakorlásának kereteit. A munkához és a vállalkozáshoz való jog gyakorlása tehát alapvetően korlátok között lehetséges, ezért csupán alkotmányos – de nem alanyi – alapjognak tekinthető. A munka (foglalkozás, vállalkozás) megválasztására azonban a szabadságjogokra jellemző ismérvek vonatkoznak, így a fenti korlátok nem érvényesülnek.