A földkárpótlás és a részaránytulajdon-rendezés következtében sokszor felaprózódott, művelésre alig alkalmas, úthoz nem kapcsolódó, szigetszerű ingatlanok jöttek létre. Mindezen eljárások következtében az ingatlanok nagy része gazdaságosan nem művelhető, az későbbi értékesítésűk, bérbeadásuk csak nehezen és hátrányosan biztosítható. Az így kialakult birtokszerkezet gátolja egy a mezőgazdasággal élethivatásszerűen foglalkozni kívánó réteg kialakulását és megerősödését. A 2001 decemberében elfogadott agrártörvénycsomag A kormány 2000 nyarán olyan jogszabálycsomag kiadásáról döntött, amelynek rendelkezései a jogalkotó szándékai szerint elősegítik: – a versenyképes családi gazdaságok kialakítását, – a még mindig sok helyen tisztázatlan tulajdoni viszonyok rendezését, – a termőfölddel való spekuláció visszaszorítását, – a termőföldforgalom élénkítését. A törvénycsomag első része a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény. A preambulum szerint a törvény célja az állami tulajdonban lévő termőföldvagyonnal való ésszerű gazdálkodás, a termőföld mezőgazdasági termelés ökológiai feltételeire, valamint a gazdaságosság és a jövedelmezőség szempontjaira figyelemmel történő hasznosításának elősegítése, továbbá a családi gazdaságokon alapuló korszerű birtokszerkezet kialakításának előmozdítása. Ennek érdekében az Országgyűlés Nemzeti Földalapot hozott létre. A törvénycsomag második része a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt módosító 2001. évi CXVII. törvény. A törvény meghatározza a családi gazdaság, a családi gazdálkodó, a gazdálkodó család tagjai fogalmát és így jogszabályi lehetőséget biztosít a családi összefogáson alapuló gazdaságok létrehozására. A törvény alapján a kormány egy rendeletben határozta meg a termőföldre vonatkozó elővásárlási és elő-haszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályait, továbbá két rendeletet adott ki a családi gazdaságok tárgyában. A termőföldre vonatkozó elővásárlási és elő-haszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályait a 16/2002. (II. 18.) korm. rendelet tartalmazza. A 326/2001. (XII. 30.) korm. rendelet a családi gazdaságok létrehozását, nyilvántartásba vételét, működtetését, valamint kiemelt támogatását, a 317/2001. (XII. 29.) korm. rendelet a családi gazdálkodók és más mezőgazdasági kis- és középüzemek kedvezményes hitelezéséhez kapcsolódó kamattámogatást és az állami kezességvállalást szabályozzák. A családi gazdálkodók alaptámogatásának részletes feltételeit az agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 215/2001. (XI. 17.) korm. rendelet, valamint az ebben foglaltak végrehajtására kiadott, az agrárgazdasági célok 2002. évi költségvetési támogatásáról szóló 102/2001. (XII. 16.) FVM-rendelet, továbbá az egyes támogatási jogcímekhez kapcsolódó pályázati felhívások tartalmazzák. A törvénycsomag harmadik tagja a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvényt módosító 2001. évi CXVIII. törvény. A törvény célja jogszabályi keret biztosítása a részarány-földkiadások során keletkezett problémák végleges rendezéséhez. A jelzett „agrártörvénycsomag” rendelkezéseit meghatározó földbirtok-politikai elvek meghirdetésére csak a kérdéses törvények hatálybalépését követően, a 1010/2002. (II. 1.) számú korm. határozatban került sor. Ahogyan azt a tanulmány alcímében is jeleztük, azt tekintjük feladatunknak, hogy a 2001-ben hatályba lépett agrártörvények egyes rendelkezéseivel kapcsolatos alkotmányossági problémákat elemezzük. Az elemzés tárgyát a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény, továbbá a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt módosító 2001. évi CXVII. törvény azon rendelkezései képezik, amelyekkel kapcsolatban alkotmányossági probléma merülhet fel. Hangsúlyozzuk, hogy a terjedelmi korlátok miatt a jelen tanulmányban csak néhány alkotmányossági problémát felvető jogszabályi rendelkezéssel foglalkozunk. Alkotmányossági problémák 1. A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 8. § (3) bekezdése szerint: „A helyben lakók termőföldigényének kielégítése, gazdálkodási alapjának megteremtése, a földspekulációs törekvések visszaszorítása, a települések népességmegtartó képességének megőrzése, illetve elősegítése céljából – 2002. január 1. után vásárolt föld esetén – a Magyar Állam javára kisajátításnak van helye. E címen nem sajátítható ki az a termőföld, amely a termőföldről szóló törvényben meghatározott elővásárlásra jogosult tulajdonába került. A kisajátítás iránti kérelmet – az erre irányadó szabályok szerint – a tulajdonszerzést követő három éven belül az érintett földrészlet fekvése szerint települési önkormányzat véleményének beszerzése után az MNFA Kht. terjesztheti elő.” A 8. § (4) bekezdése szerint az „államot megillető elővásárlási jog – a hozzátartozó [Ptk. 685. § b) pont] javára történő tulajdon-átruházás kivételével – termőföld, illetve tanya tulajdonának részben, vagy egészben ingyenes átruházása esetén is gyakorolható. Ebben az esetben az ingyenesen, vagy részben ingyenesen szerző fél kötelezettsége helyébe az MNFA Kht. – kisajátítási kártalanításra irányadó szabályok szerinti – fizetési kötelezettsége lép. A fizetési kötelezettség mértékének megállapítása és a kötelezettség teljesítése tekintetében egyebekben a kisajátítási eljárásra vonatkozó szabályok az irányadók.” A 22. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet 4. §-ának (1) bekezdése a következő p) ponttal egészül ki: (Ingatlant kisajátítani az alábbi célokra lehet:) „p) a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 8. §-a alapján a helyben lakók és a családi gazdaságok termőfölddel kapcsolatos igényeinek kielégítése, valamint a spekulációs törekvések visszaszorítása érdekében.” Az ismertetett szabályokkal kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy ugyan azok nem állnak-e ellentétben az Alkotmány 13. §-ával; a 9. § (1) bekezdésével, a 2. § (1) bekezdésével, valamint a 70/A. § (1) bekezdésével az alábbiak szerint: 1.1 A tulajdonjog védelme Alkotmányunk 13. §-a deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot és kimondja, hogy azt kisajátítani csak kivételesen és közérdekből lehet. Ez az alapjog a polgárok számára azt a biztonságérzetet is jelenti, hogy aki valamilyen tulajdont megszerez és nem áll fenn olyan közérdek, amely miatt ingatlanát ki kellene sajátítani, azt tőle „senki nem veheti el”. A törvényalkotó a kisajátítás lehetőségét csak a 2002. január 1-je után vásárolt termőföld esetére biztosítja, amely időponttól a földtörvény már lehetőséget nyújt arra, hogy a helyben lakó éljen elővásárlási jogával. Amennyiben ezt nem tette, semmilyen állami beavatkozásnak nem lehet helye a tulajdonhoz való jog és a piacgazdaság alkotmányos elvének sérelme nélkül. Ugyancsak sérül a tulajdonhoz való jog a (4) bekezdésben foglalt ajándékozásnál lehetővé tett kisajátítás esetén is. 1.2. A diszkrimináció tilalma Az ismertetett két alapjogon felül az állampolgári jogegyenlőség elve is sérül, hiszen a földtörvény szerint elővásárlásra jogosultak általi termőföldvásárlás esetén nem ad lehetőséget a jogszabály kisajátítási eljárás lefolytatására, míg egyéb személyek által vásárolt termőföld esetén erre van mód. Az Alkotmánybíróság több határozatában – többek között a 35/1994. (VI. 24.) számú határozatban is – megállapította, hogy a megkülönböztetés abban az esetben alkotmányellenes, „ha a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes”. A 30/1997. (IV. 29.) Ab-határozat szerint „az önkényes, ésszerű indok nélküli megkülönböztetés sérti az emberi méltóság alapjogát, mert ilyen esetben a törvényhozó bizonyosan nem kezelte az érintetteket azonos méltóságú személyként, s nem értékelte mindegyikük szempontjait azonos körültekintéssel, figyelemmel és méltányossággal.” Az MNFA törvény különbséget tesz a polgárok között aszerint, hogy a termőföld megvásárlásakor elővásárlásra jogosultak voltak-e vagy sem. Pedig az alkotmányban deklarált tulajdonvédelmi rendelkezések mindenkit egyformán megilletnek, attól függetlenül, hogy mikor szerezték ingatlanjukat és azt elővásárlási jog keretében szerezték-e, vagy sem. Indokolatlan tehát a kisajátítási körből az elővásárlásra jogosultakat kivenni. 1.3. A jogállamiság követelményének szem előtt tartása Az Alkotmánybíróság számtalan határozatában leszögezte, hogy a jogállamiság legfontosabb eleme a jogbiztonság. Az Alkotmánybíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a jogbiztonság az állam – és elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy ne csak a jog egésze, de annak egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Az MNFA törvény 8. § (3) bekezdésében foglalt 3 év e követelményeknek nem felel meg, ugyanis túl hosszú ideig tartja bizonytalanságban az új tulajdonost. A 8. § (4) bekezdésének érthetetlen rendelkezései is sértik az alkotmány preambulumában és a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvét. A hivatkozott bekezdésből ugyanis nem derül ki, hogy ha kisajátításra kerül sor, akkor ki kapja a kártalanítás összegét. Hiszen itt mind a földtulajdonos, mind a megajándékozott személy károsodhat. Értelmezhetetlen az a szabály is, hogy „…Ebben az esetben az ingyenesen vagy részben ingyenesen szerző fél kötelezettsége helyébe az MNFA Kht…lép”. Az ajándékozásnak a Polgári Törvénykönyv szerint ugyanis nem feltétele, hogy valamilyen ellenértéket adjon a megajándékozott. Sőt, kifejezetten „saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny” nyújtását tekinti az 579. § (1) bekezdése ajándékozásnak. Ha mégis van kötelezettsége a megajándékozottnak, az nem lehet anyagi természetű, hiszen akkor ajándékozással vegyes adásvételi szerződést kellett volna az MNFA-törvényben írni. Az érzelmi jellegű kötelezettség „teljesítése” helyébe viszont nyilvánvalóan nem léphet az MNFA Kht. és más személy sem. 1.4. A kisajátításról szóló 1976. évi 24. számú törvényerejű rendelet módosításával kapcsolatos észrevételek Az MNFA-törvény 22. § (2) bekezdésének d) pontja sérti az alkotmány 13. § (2) bekezdésében foglaltakat, mivel az MNFA-törvényben megfogalmazott cél nem közérdek, hanem magánérdek, amely nem lehet alapja kisajátítási eljárás lefolytatásának. Közérdeknek minősülhetne olyan cél, mint például a termőföld megművelése, amennyiben az új tulajdonos művelési kötelezettségének nem tesz eleget és a helyben lakó vállalja, hogy a termőföldet maga műveli. A föld ugyanis olyan vagyontárgy, amely nem áll korlátlanul rendelkezésre. A föld megművelése, termőképességének fenntartása sokkal inkább minősíthető közérdeknek, mint a helyben lakók földtulajdonszerzésének elősegítése. Különösen így van abban az esetben, amikor a törvény erejénél fogva élhetett volna elővásárlási jogával mind a helyben lakó, mind a kisajátítást kérő MNFA Kht. is, de ezt nem tették meg. 2. A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt módosító 2001. évi CXVII. törvény A 2001. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Tftm.) 4.§ (1) bekezdése, amely a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (továbbiakban: Tft.) 10. §-ának (1) bekezdése helyébe lép, kimondja, hogy „(1) Termőföld vagy tanya eladása esetén – ha törvény másként nem rendelkezik – az alábbi sorrendben elővásárlási jog illeti meg: a) a családi gazdálkodót, a gazdálkodó család tagjait – ebben a sorrendben –, ha az eladásra kerülő termőföld vagy tanya a családi gazdasághoz tartozó termőfölddel vagy tanyával közvetlenül szomszédos; b) a közös háztartásban élő családtagot; c) a helyben lakó szomszédot; d) a helyben lakót; e) a magyar államot a Nemzeti Földalapról szóló törvényben foglaltak szerint; f) a haszonbérlőt, felesbérlőt és részesművelőt, ha tulajdonszerzését törvény nem zárja ki; g) a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 93. § (17) bekezdése alapján az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonából kivett, a dolgozók részére már magánosított vagy magánosításra kerülő mezőgazdasági társaságok közvetlen vagy közvetett magánszemély tulajdonosait azon földterületek vonatkozásában, amelyeket az eladás időpontjában a mezőgazdasági társaság jogszerűen használ; közvetett tulajdonos az, aki egy vállalkozás tulajdoni hányadát, illetőleg szavazatait ebben a vállalkozásban tulajdoni részesedéssel, illetőleg szavazatokkal rendelkező más vállalkozás tulajdoni hányadain, illetőleg szavazatain keresztül birtokolja vagy gyakorolja. (2) Az (1) bekezdés szerinti sorrend az elővásárlásra jogosultak között egymással szemben is érvényes.” A Tft. 21. §-ának helyébe lépő a Tftm. 7. §-a az elő-haszonbérleti jogra jogosultak sorrendjét az elővásárlási jogosultakról szóló rendelkezésekkel közel azonosan határozza meg. A Tftm. 4. és 7. §-a sorrendet állít fel. Vizsgáljuk meg, hogy a törvénynek az elővásárlási és az elő-haszonbérleti jog gyakorlásának sorrendjét meghatározó szakaszai milyen viszonyban vannak a tulajdonhoz való jog védelmét biztosító, valamint a diszkriminációt tiltó alkotmányos rendelkezésekkel. 2.1. A tulajdonnal való rendelkezés joga A tulajdonjog leglényegesebb eleme a tulajdonnal való rendelkezés joga. Az Alkotmánybíróság a 41/1995. (VI. 17.) számú határozatában rámutatott arra, hogy: „...A rendelkezési jog korlátozása azonban csak akkor jár a tulajdonjog, mint alkotmányos jog lényeges tartalmának korlátozásával és csak akkor alkotmányellenes, ha az nem elkerülhetetlen, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan...” Az elővásárlási és elő-haszonbérleti jognak a törvényben felsorolt személyek részére történő biztosítása egyrészt indokolatlan, mert szükségtelenül széles körre terjeszti ki az elővásárlási jogot, másrészt ennek következtében aránytalanul korlátozza a tulajdonjogot. Az Alkotmánybíróság 41/1995. (VI. 17.) számú határozata csak egyedi, körülhatárolt feltételek mellett találta alkotmányosnak az elővásárlási (elő-haszonbérleti) jog biztosítását a szomszéd részére. A jogosultság egy speciális kört – a hegyközséghez tartozó bortermelő szomszédokat – illette meg ebben az esetben. A jog biztosításának indoka a minőségi bortermelés termelő alapjainak a védelme volt, amely valóban közérdeknek minősül. A jog biztosítása szükséges volt azért, hogy az új tulajdonos ne hagyjon fel a korlátozott mértékben rendelkezésre álló szőlőterület megművelésével. Kérdés, hogy a termőföld esetében ezek az indokok általában fennállnak-e? A termőföld művelési ág szerinti hasznosításának nem elsődleges eszköze az elővásárlási jog biztosítása, sőt arra sincs biztosíték, hogy az elővásárlásra jogosult egyáltalán meg fogja művelni a földet. A törvény ugyanis – a családi gazdálkodót kivéve – egyik elővásárlásra jogosult esetében sem írja elő feltételként, hogy mezőgazdasági termelőnek kell lennie. A föld hasznosítása, termőképességének megtartása nem elővásárlási joggal, hanem a művelési kötelezettség előírásával biztosítható. Kérdés, hogy a helyben lakó szomszéd, illetve a helyben lakó részére biztosított elővásárlási (elő-haszonbérleti) jog nem jelent-e aránytalan korlátozást a nem helyben lakó, de mezőgazdasági termelést folytató és a megélhetését abból biztosító személy földszerzési érdekével szemben. Az elő-haszonbérleti jog súlyos zavarokat okozhat azokban az esetekben, amikor egy szövetkezet alapszabálya a tagsági viszony feltételeként szabja, hogy a tag a tulajdonában álló termőföldet adja bérbe a szövetkezetnek. Ilyen kötelezettség társaságok esetében is egyre gyakoribb. Ezeknél a szövetkezeteknél (társaságoknál) a gazdálkodás alapja a növénytermesztés, állattenyésztés, amelyhez nélkülözhetetlen a termőföld. Ha a tag a jövőben nem tudja bérbe adni a földjét a szövetkezetnek, úgy nemcsak a tagsági viszonya, hanem adott esetben a munkahelye is megszűnhet. A munkahelyek megszűnése nemcsak az egyénnek, de a települési önkormányzatnak is szociális gondot, anyagi terheket eredményezhet. 2.2 A vállalkozás biztonsága A módosítás előtt a földtörvény kizárólag a bérlőnek biztosított elővásárlási (elő-haszonbérleti) jogot. A Tftm. azzal, hogy e vállalkozókat utolsó helyre tette az elő-haszonbérletre jogosultak között, a működő vállalkozások (akár egyéni, akár társas) biztonságát veszélyezteti. Kiszorulnak a termelésből, eszközeik leértékelődnek, kötelezettségeiket nem tudják teljesíteni. Ez a vállalkozáshoz való jog aránytalan korlátozását jelenti, amit korábban nem lehetett előre látni. 2.3 Diszkrimináció és versenyhátrány Alkotmányunk 9. § (1) bekezdése értelmében Magyarország olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú védelemben részesül. A 19/1991. (IV. 23.) számú Ab-határozat leszögezte, hogy: „A piacgazdaság létformája a verseny. A piacgazdaságra alapozott társadalmi és gazdasági rend létfontosságú értéke a gazdasági verseny kibontakozása és védelme. Az alkotmány 9. § (2) bekezdése a gazdasági verseny és a vállalkozáshoz való jog állami (jogszabályalkotással történő) korlátozása ellen is védelmet nyújt, amennyiben ez a korlátozás nem a piacgazdaság kiépítését szolgálja.” Az 59/1991. (XI. 19.) Ab-határozat elvi éllel mondta ki: „az alkotmány 9. §-ából következik, hogy a piacgazdaság plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert és védett elve alapján működik...” A Tftm. 6. § (2) bekezdése a Nemzeti Földalap Kht. mint haszonbérbe adó által kötött haszonbérleti szerződés leghosszabb időtartamát 50 évben állapítja meg, míg az egyéb tulajdonos által kötött bérleti szerződésnél a bérleti idő – az ültetvényeket kivéve – 10 év lehet. E megkülönböztetéssel a jogalkotó önkényesen, megfelelő indok nélkül különbséget tett egyrészt a földterületet bérbeadók, másrészt a földbérlők között. A Tftm. ugyanis kedvezőbb helyzetbe hozza a MNFA Kht.-t és a kht.-tól földet bérlő személyeket az egyéb tulajdonosokkal és bérlőkkel szemben. Ez a megkülönböztetés versenyhátrányt is jelent, amely sérti az alkotmány piacgazdaságra és versenyszabadságra vonatkozó szabályait. Az alapvető alkotmányossági probléma az, hogy a magyar állam elővásárlási jogát sorrendben megelőző elővásárlásra jogosultak – kivéve az eladásra szánt földdel szomszédos családi gazdálkodót – nem szükségképpen mezőgazdasági tevékenységet folytató személyek, miként a Magyar Nemzeti Földalap Kht. sem az. A kht. nem mezőgazdasági tevékenységet végez a földön, hanem annak hasznosítását végzi. A tulajdonképpeni mezőgazdasági tevékenységet az elővásárlási jogot illetően a kht. után besorolt haszonbérlők, felesbérlők és részesművelők végzik. A vállalkozáshoz való jog alapján alkotmányosan nem vethető össze a földön végzett mezőgazdasági jellegű vállalkozás és a föld hasznosításával kapcsolatos kereskedelmi jellegű vállalkozás. A termőföld mezőgazdasági jellegű hasznosítását a dolog természeténél fogva inkább biztosítja a ténylegesen gyakorolt haszonbérlet, a felesbérlet és a részesművelés, mint a Nemzeti Földalap földkezelése, ezért az utóbbi számára megállapított prioritást szükségtelen és aránytalan korlátozásnak, következtetésképpen alkotmányellenes korlátozásnak tartjuk. E szabály ugyanis néhány – a földhasználatban jelentéktelen – kivételtől (családi gazdálkodó, közös háztartásban élő családtag, helyben lakó szomszéd) eltekintve a Magyar Nemzeti Földalap Kht. által kijelölt személynek mindenki mást megelőzően elő-haszonbérleti jogot biztosít. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy például egy gazdasági társaság, vagy egy szövetkezet tagja a társaságának (szövetkezetének) csak akkor adhatja bérbe a földjét, ha ehhez a MNFA hozzájárul. Tekintettel arra, hogy a földtörvény értelmében a bérleti idő 10 évben maximalizálva van, viszonylag rövid időn belül e jogosítvány minden földterületre kiterjed. A mai agrártermelők döntő többsége tehát „törvényes keretek között” a csődbe vihető, úgy, hogy a tulajdonos egyidejűleg a földje feletti szabad rendelkezési jogát is elveszíti. Ehhez képest az már csak részletkérdés, hogy semmilyen törvényi szabályozás nincs arra nézve, hogy az NFA kit milyen feltételekkel jelölhet ki. Következtetések helyett Ahogyan azt a tanulmányunk elején jeleztük, azt tekintettük feladatunknak, hogy a 2001-ben hatályba lépett agrártörvények – nevezetesen a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény, továbbá a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt módosító 2001. évi CXVII. törvény – egyes rendelkezéseivel kapcsolatos alkotmányossági problémákat elemezzük. A felvetett problémákkal valószínű, hogy a közeljövőben foglalkozik az Alkotmánybíróság. Amennyiben az általunk érintett kérdésekben alkotmánybírósági döntés születik, később visszatérünk annak ismertetésére. Nagy Attila A szerzőről Nagy Attila a Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézetében szerzett diplomát 2002-ben. Az Agrárjogi Tanszék demonstrátora a 2000/2001-es tanév óta. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán 2001 áprilisában megrendezett XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tagozatában „A Nemzeti Földalap jogi természete, helye a magyar jogrendszerben” című tudományos diákköri dolgozatával II. helyezést ért el. Diplomaszerzése után a JÁTI Agrárjogi Tanszékén az Agrárjog tárgy kutatói és oktatói munkájába kíván bekapcsolódni, illetve PhD fokozatot szerezni.