A Fehér Ház egyelőre nem tervez Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatásával, de a helyzet gyorsan változhat - jelentette ki az amerikai elnöki hivatal szóvivője.

Karoline Leavitt tudósítók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a genfi amerikai-ukrán egyeztetés után érzékelni az optimizmust a Fehér Házban. Hozzátette, hosszan beszélt a történtekről Marco Rubio külügyminiszterrel, elnöki nemzetbiztonsági tanácsadóval. Beszámolt arról, hogy a Marco Rubio vezette delegáció a svájci tárgyalások során az ukrán féllel pontról pontra átnézte a 28 pontos amerikai béketervet, és a pontok "túlnyomó többségéről" megegyezés született.

Hangsúlyozta, hogy a dokumentum megszövegezéséhez az ukrán fél is hozzájárult javaslataival. Mint az MTI írta, rámutatott ugyanakkor arra, hogy a továbblépéshez az összes pontban megegyezésre van szükség, majd a háborúban álló másik fél, Oroszország egyetértésére is.

Az elnöki szóvivő ugyanakkor a "valóságtól legtávolabb állónak" nevezte azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az amerikai kormányzat a háborúban álló két fél közül az egyiknek kedvezne. Hangsúlyozta, hogy az adminisztráció egyenlő módon bocsátkozik párbeszédbe Ukrajnával és Oroszországgal.

Ez utóbbi pedig szintén folyamatban van: kiderült, hogy az amerikai hadügyi államtitkár hétfőn az orosz küldöttséggel találkozott Abu-Dzabiban. A Reuters tudomása szerint a megbeszélésre  a genfi amerikai-ukrán egyeztetések után kerítettek sort. Daniel Driscoll tárgyalásai a hírek szerint kedden is folytatódnak. Arról egyelőre nem tudni, hogy kik az orosz delegáció tagjai.