A Volkswagen az Egyesült Államokban két külön visszahívási akciót indított, miután több 2023-as és 2024-es gyártású ID.4 elektromos crossover, valamint néhány Atlas és Atlas Cross Sport modell esetében is komoly biztonsági kockázatok merültek fel. A gyártó tájékoztatása szerint az érintett tulajdonosokat legkésőbb január 30-ig értesítik, addig pedig több óvintézkedést is javasolnak a járművek használatánál – írja a Totalcar.

A legsúlyosabb probléma az ID.4-es sorozatot érinti: több autó is kigyulladt nagyfeszültségű egyenáramú gyorstöltés közben.

2025 elején egy ID.4 töltés közben gyulladt ki, majd fél évvel később egy újabb eset történt. Ezeket további 2–3 tűzeset követte, ám egészen mostanáig sem a Volkswagen USA, sem az akkumulátorokat gyártó SK Battery America nem tudta megállapítani az incidensek pontos okát.

A legfrissebb vizsgálatok azonban fordulatot hoztak: egy kiégett járműben olyan akkumulátormodulokat találtak, amelyekben eltolódtak az elektródák. A korábban megvizsgált, tűzeseten átesett járművekben ugyanezt a hibát fedezték fel. A vállalat szerint a gyorstöltés közben jelentkező extrém melegedés okozhatta az elektródák elmozdulását, ami végső soron a cellák meghibásodásához és a tüzekhez vezethetett.

A Volkswagen ezért arra kéri az érintett tulajdonosokat, hogy a visszahívás lezárultáig kerüljék a DC gyorstöltő használatát, ne töltsék 80 százalék fölé az akkumulátort, ne hagyják éjszakára töltőn az autót, és lehetőleg szabad ég alatt parkoljanak. Azt is javasolják, hogy tele akkumulátorral ne álljanak tereptárgyak vagy épületek közvetlen közelébe.

Az NHTSA közlése szerint csak azok a járművek érintettek, amelyekbe az SK Battery America szállította az akkumulátorokat. Mivel Európában az ID.4 modellek LG és PowerCo cellákat kapnak, az uniós piacot nem érinti a visszahívás.

A második visszahívási ügy jóval kisebb volumenű: mindössze 27 autót érint, köztük ID.4, Atlas és Atlas Cross Sport modelleket. Ezeknél a járműveknél előfordulhat, hogy a beszállító nem megfelelő kereket rögzítő csavarokat küldött, amelyek idővel kilazulhatnak, és akár menet közben is leeshet a kerék. A problémát egy gyártósori dolgozó vette észre, aki jelezte, hogy a csavar nem a megszokott típus. A gyárat ezután leállították, és vizsgálatot indítottak.

A Volkswagen arra kéri az érintett autók tulajdonosait, hogy amint megkapják az értesítést, mielőbb keressék fel a márkaszervizt, mert a leváló kerék nemcsak az autó utasaira, hanem más közlekedőkre is komoly veszélyt jelenthet.