Úgy néz ki, sikerült megbuktatnunk Lázár János első perctől kezdve hibás tervét: a keszthelyi fórumán az építési miniszter elismerte, hogy rossz ötlet volt Debrecenbe költöztetni a Közlekedési Múzeumot – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid. A Podmaniczky Mozgalom politikusa idézte Lázár Jánost, aki tegnap azt mondta: „ha a társadalom úgy dönt, hogy Budapesten legyen a Közlekedési Múzeum, azt tudomásul veszem”, majd az egészet Debrecenre fogta, mondván, „nem látom a debreceniekben az elszántságot és másokban sem”.
Vitézy Dávid szerint Lázár János valójában csak Budapesten akart bosszút állni, és a teljesen kész tervekkel rendelkező, kiválóan alkalmas kőbányai Északi Járműjavító vasúti csarnokának felújítása helyett az egész projektet az előkészítési munkákra már elköltött sok milliárd forint ellenére leállította.
Helyette egy Debrecen belvárosától is távoli autópálya-csomópont mellé akarta száműzni a Közlekedési Múzeumot – melynél alkalmatlanabb helyszínt kitalálni sem lehetne egy országos múzeumnak.
Posztjában hozzátette, hogy „a tegnapi keszthelyi fórumon egy helyi úr is szóvá tette, hogy onnan egy iskoláscsoportnak nem 2-3 óra lenne így eljutni a múzeumba, hanem 5-6 óra is – ahogy ezt az elejétől mondtuk."
Vitézy Dávid felhívta Lázár János figyelmét arra, hogy Budapest készen áll, megvan benne az elszántság, és szeretné a Közlekedési Múzeumot a fővárosban tartani. „Azért is vagyok ebben biztos, mert a javaslatomra a Fővárosi Közgyűlés is nagy többséggel döntött erről még ősszel.”
Ha komolyan gondolja, amit ma mondott, a beruházás újraindítása érdekében a Főváros részéről minden nyitottság megvan.
A tárcavezető már májusban bejelentette, hogy terveik szerint a Közlekedési Múzeumot a cívisvárosban építik meg. Az építési és közlekedési miniszter akkor közölte, hogy ezt a kormány első olvasatban megtárgyalta, és ezt a 150 milliárd forintos beruházást meg lehetne valósítani valahol a BMW-gyár közelében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Nagyot szólt a Moody's döntése, máris lépnek a befektetők

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Brutális terjeszkedésbe kezd a Revolut, felfoghatatlan összegből vennék be ezt az országot

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Megőrülnek Ausztriában, ha meglátják ezt az adatot

Elhunyt egy erdélyi magyar hegymászó a Himalájában
