Lezárták ismét a vilniusi repülőteret és a Fehéroroszországgal közös határon lévő átkelőket, miután több objektum - feltételezhetően héliummal töltött léggömb - hatolt be a balti ország légterébe - közölte a litván Nemzeti Válságkezelő Központ (NCMC) a héten már negyedik ilyen jellegű incidenssel kapcsolatban.

A légi forgalom vasárnap estétől hétfő hajnali 1:40-ig szünetelt.

Litvánia szerint a léggömböket cigarettacsempészetre használják,

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöknek pedig azt vetik a szemére, hogy nem vet véget ennek a gyakorlatnak.

Inga Ruginiene litván  miniszterelnök közölte, hogy a balti ország nemzetbiztonsági bizottsága a héten összeül, hogy megvitassa a helyzetet.

Előzőleg kedden, pénteken és szombaton, illetve korábban október 5-én léptek be csempészetre használt léggömbök a litván légtérbe, fennakadásokat okozva a helyi repülőterek működésében. A lezárások több mint 10 ezer utast érintettek azzal, hogy 70 járatot kellett törölni, más városokba átirányítani vagy az indulását elhalasztani.