Vilmos herceg az eddigi legőszintébb interjúját adta az Apple TV+ „The Reluctant Traveller” című műsorában. A herceg Eugene Levy színésszel beszélgetett Windsorban, nyíltan beszélt a jövőbeni szerepéről, és hangsúlyozta: változásokat szeretne hozni a monarchiában.

„Nem túl radikálisokat, de olyan változtatásokat, amelyekre szükség van”

– mondta.

Az interjú során Vilmos nemcsak a királyi hagyományokról, hanem családjáról is beszélt. Kiemelte, mennyire fontos a jelenben élni, miközben tiszteletben tartja a történelmet, és nem fél kérdéseket feltenni annak érdekében, hogy a monarchia releváns maradjon. „Szeretem megkérdőjelezni a dolgokat” – tette hozzá.

A beszélgetés során szót ejtett családjáról, gyermekeiről és a médiával való kapcsolatáról is. A herceg elmondta, hogy a családi problémák és a szerettei egészsége időnként nyomasztó volt, de mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek biztonságban és szeretetben nőjenek fel.

Bár az interjú nem érintette Harry herceggel való viszonyt, William utalt rá, hogy gyermekként átélte a szülei nyilvános életének nehézségeit, és mindent megtesz, hogy a jövőben ne ismétlődjenek ezek a nehézségek.

A trónörökös az interjú végén hangsúlyozta: azt szeretné, ha a gyermekei büszkék legyenek rá, s hogy lássák, a nehézségek leküzdése formálja az embert. „Nagyon büszke vagyok a feleségemre és apámra, ahogy az elmúlt évben helytálltak, és a gyermekeim is csodálatosan kezelték a helyzetet” – zárta szavait.