Előbb egy MH-60R típusú Sea Hawk helikopter szenvedett balesetet a Dél-Kínai-tengeren, amikor „rutinműveleteket végzett a Nimitz repülőgép-hordozóról” indulva – derült ki az amerikai csendes-óceáni flotta közleményéből. A hatóságok szerint a gépen tartózkodó három embert kimentették.
Mintegy fél órával később egy Boeing F/A-18F típusú Super Hornet vadászgép is lezuhant a Dél-kínai-tengeren, miközben szintén rutinműveleteket végzett, miután felszállt a Nimitz repülőgép-hordozóról. Az amerikai haditengerészet szerint a két utas katapultált, majd kimentették őket a tengerből.
„Minden érintett személy egészséges és stabil állapotban van” – számolt be az amerikai haditengerészet, hozzátéve, hogy mindkét balesetet vizsgálják.
Az MTI emlékeztetett rá, hogy az év elején két amerikai katonai repülőgép zuhant le a Harry S. Truman repülőgép-hordozóról két, tíz napon belül történt baleset során a Vörös-tengeren – az egyik leszálláskor, a másik pedig egy manőver során, amikor a harci gép egy vontatójárművel együtt a tengerbe csapódott, majd elmerült.
Az Il Messaggero beszámolója szerint az amerikai elnök azt mondta, hogy feltehetőleg kisebb balesetekről volt szó, amelyet valószínűleg a rossz minőségű üzemanyag használata okozott, de a vizsgálat folyamatban van.
A balesetek a Dél-kínai-tengeren, rutinműveletek során történtek. A kínai külügyminisztérium humanitárius segítséget nyújtott az amerikai legénységnek, akiket mind kimentettek; személyi sérülés nem történt. A baleset éppen akkor történt, amikor Trump megérkezett Malajziába. A körút várhatóan csütörtökön hivatalos találkozóval zárul Hszi Csin-pinggel.
Az olasz hírportál megjegyezte, hogy az amerikai haditengerészet gyakran navigál ezeken a vizeken, vagy repül át a terület felett, hogy figyelemmel kísérje a kínai katonai gyakorlatokat, vagy hogy érvényesítse szuverenitását a vitatott Spratly-szigetek felett. Az ilyen véletlen egybeesés ritka.