A NASA OSIRIS-REx űrszondája által a Földre szállított, a Bennu aszteroidáról származó kőzet és por vizsgálata során olyan molekulákat tártak fel a tudósok, amelyek bolygónkon kulcsfontosságúak az élethez. Sőt, kristálymaradványokból arra következtetnek, hogy az égitesten egykor sós víz is lehetett, amelyben ezek a molekulák reakcióba is léphettek volna egymással – számolt be a tudományos felfedezésről honlapján az amerikai űrkutatási hivatal.
A leletek nem mutatnak bizonyítékot magára az életre, de azt sugallják, hogy az élet kialakulásához szükséges feltételek széles körben elterjedtek a korai Naprendszerben, növelve annak esélyét, hogy élet más bolygókon és holdakon is kialakulhatott
– mutatnak rá a kutatók.
„A NASA OSIRIS-REx küldetése már most újraírja a tankönyvet arról, hogy mit tudunk Naprendszerünk kezdeteiről” – mondta Nicky Fox, a NASA washingtoni főhadiszállásának Tudományos Missziói Igazgatóságának munkatársa. „Az aszteroidák egyfajta időkapszulát biztosítanak szülőbolygónk történelmébe. A Bennu mintái kulcsfontosságúak abban, hogy megértsük, milyen összetevők léteztek naprendszerünkben az élet kezdete előtt a Földön."
„Az OSIRIS-REx adatai jelentős vonásokkal gazdagítják az élet lehetőségeivel teli naprendszer képét. Hogy eddig miért csak a Földön látunk életet, máshol pedig nem, ez az igazán izgalmas kérdés.”
– tette hozzá Jason Dworkin, a NASA Goddard OSIRIS-REx projektjének tudósa.
Az OSIRIS-REx űrszondát 2016 őszén lőtték fel. 2020-ban érte el a Nap körül keringő Bennut, amelyről az év októberében sikerült is mintákat begyűjtenie, majd 2023-ban a Földre juttatnia. Hasonló akciót eddig csak a japánok hajtottak végre, ők a Ryugu aszteroidáról gyűjtöttek mintát. Abban is fellelték az élet összetevőinek nyomait, de korántsem olyan teljességgel, mint a mostani mintákban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése

Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek

Ennyit keresnek az állatorvosok – videó

Alábbhagyott a kezdeti fanyalgás, rákaptunk a palackvisszaváltásra

Zúgolódik a szakma: teljesen használhatatlanok az új munkaegészségügyi szabályok

Ennyit tud utazásra költeni a magyar

500 bruttó a kezdőbér, gyors az előrelépés mérnökinformatikus diplomával

Hihetetlenül gyors az elhelyezkedés erdőmérnöki diplomával
