Fizetőssé vált a Trevi-kút hétfőtől,
az első órában ötszázan váltottak jegyet, további háromezren pedig a következő napokra foglaltak időpontot
– közölte Alessandro Onorato, a római főpolgármesteri hivatal idegenforgalmi tanácsosa a szökőkútnál tartott tájékoztatón.
A kéteurós jegyre hat éves kortól minden turistának szüksége van, ha egészen a Trevi-kút medencéjéig el akar jutni. A jegyrendszer hétfőtől péntekig 11.30-tól 22 óráig, szombaton és vasárnap 9-től 22 óráig működik. Az utolsó beléptetés 21 órakor van. Nem kell fizetniük a Róma területén élőknek, valamint azoknak, akik a kutat messzebbről, az előtte található térről akarják megcsodálni.
Jegyet a Trevi-kútnál kialakított pénztárban lehet vásárolni: a látogatók dönthetnek, hogy azonnal meg akarják-e nézni a kutat, vagy más időpontra váltanak jegyet. Jegyek a Trevi-kút internetes oldalán is vásárolhatók, a fontanaditrevi.roma.it felületen.
Egyelőre kerítésszerű terelőfolyosókat állítottak fel a szökőkút körül, amelyeket maga Alessandro Onorato is csúnyák nevezett. Hangsúlyozta, hogy minél előbb esztétikusabb megoldást választanak. A látogatókat úgynevezett stewardok terelik.
Onorato hozzátette, hogy a Trevi-kút fizetőssé tételével biztonságosabbá és élvezhetőbbé akarták tenni a város egyik leglátogatottabb látványosságát, ahol korábban naponta több tízezren zsúfolódtak össze.
A rendezett látogatással elkerülhető, hogy egyesek lábmosásra használják a medencét, a Trevi-kút lépcsőin egyenek, és kizárják a tömegből a zsebtolvajokat is
– mondta Alessandro Onorato.
Massimiliano Smeriglio kulturális tanácsos szerint a kéteurós jegyek évente legalább 6-7 millió euró bevételt jelentenek az olasz fővárosnak.